Hírek
2011. Augusztus 25. 13:48, csütörtök |
Helyi
Forrás: tatabanya.hu
Tatabányán épít üzemet a Mivisa
A spanyol Mivisa cég a Tatabánya-Környei Ipari Parkban építi meg új magyarországi üzemét, ahol majd élelmiszer ipari csomagolóanyagként használatos fémdobozokat gyártanak.
A 2012. január elsejei indulás után naponta 1 millió doboz fogja elhagyni a gyártósort – ismertette közleményében a tatabányai és környei polgármester.
A 6 hektáros területen 20 ezer négyzetméteres üzemcsarnok épül. A gyártósor három különböző méretű konzervdoboz gyártására lesz alkalmas. A cég az indulás után 40 főt foglalkoztat majd.
Schmidt Csaba tatabányai polgármester hangsúlyozta: „Ez a beruházás újabb lendületet jelent az ipari parkban, ahol éppen most két cég, az elektronikus termékeket előállító osztrák Becom és a felületkezeléssel foglalkozó német Impregnal is bővíti telephelyét. A közelmúltban ugyanitt az ipari parkban kezdte meg működését a Samsung műanyagipari üzeme, és átadás előtt áll a Henkel új ragasztógyára. Ez a mostani beruházás is jól jelzi, hogy gazdaságfejlesztésünk a több lábon állásra törekszik, hogy hosszú távon stabil munkahelyeket tudjunk biztosítani az itt élő embereknek. Ez a stratégia eddig is bevált, és ezért bizakodással folytathatjuk ezt a közös munkát a jövőben is.”
Beke László környei polgármestere elmondta: „A jelenlegi gazdasági helyzetben is folyamatosan gyarapodó ipari parkunk sikere a Tatabánya és Környe önkormányzata, valamint az IPH Kft. között létrejött és a mai napig gyümölcsöző együttműködésnek köszönhető. Ebből fakad, hogy míg sajnos manapság is hallhatunk létszámleépítésekről, üzemek megszűnéséről, addig a közös ipari területünk szépen fejlődik: a régebben idetelepült társaságok folyamatosan bővítenek, s mellettük sorra érkeznek az újak. Épp ezért bízom benne, hogy a jövőben is újabb és újabb munkahelyteremtésekről számolhatunk be, s még gyakran kell kiemelnem, hogy „a siker kulcsa az együttműködés!”
A spanyol Mivisa fémből készült élelmiszer ipari csomagolóanyagok előállításával foglalkozik. Termékei között megtalálhatók a konzervdobozok, a nyitófüles- és visszazárható doboztetők, illetve a lecsavarható fémkupakok. A vállalat a nyitófüles konzervdoboz-tetők előállításában világelső, ebből a termékükből évente több mint 6 milliárd darabot gyártanak. A cégnek Spanyolországban 6, Marokkóban, Hollandiában és Magyarországon pedig 1-1 üzeme van. A Mivisa 2010-es árbevétele mintegy 520 millió euró volt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
