Hírek
2015. Október 29. 07:34, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Tavaly a háromszorosára nőtt a feltárt korrupciós esetek száma
![Tavaly a háromszorosára nőtt a feltárt korrupciós esetek száma](/external/image_cache/0/a/2/0a251b1685e9f16c377b52550a7d14b8.jpg)
A fővárosi főügyész elmondása szerint tavaly a korábbi háromszorosára ugrott a feltárt korrupciós esetek száma, s Budapest bűnügyi statisztikája is hasonlóan alakult.
Az adatok azt mutatják, hogy hatékonyabb lett a bűnüldözés munkája - idézi Ibolya Tibort csütörtöki számában a Magyar Idők.
A fővárosi főügyész hangsúlyozza, hogy az országos bűnügyi adatok értékelése nem lehet a feladata, annyit ugyanakkor - többek között Polt Péter legfőbb ügyész közlése alapján - elmondott, hogy míg 2013-ban 1105 korrupciós bűncselekményt regisztráltak, addig tavaly 3269 ilyen bűntettet. Budapest adatai hasonlóan alakultak, a fővárosban is több korrupciós ügyet jegyeztek fel 2014-ben, mint egy évvel korábban - tette hozzá.
Ibolya Tibor hangsúlyozta, hogy minél hatékonyabban lépnek fel a korrupcióval szemben, annál több ügyre derül fény, aminek következtében több ügy kerül be a bűnügyi statisztikába. A számszaki növekedés tehát elsősorban a hatékonyabb felderítés következménye - tette hozzá, miközben arra is kitért: nem állítja, hogy Magyarországon nincs, vagy csökkenne a korrupció, csak annyit mond, hogy mértéke nem ezekből a számokból derül ki. Megítélése szerint a korrupció mértéke valószínűleg nem tér el nagyságrendekkel a térség hasonló politikai és gazdasági berendezkedésű országainak mutatóitól - fogalmazott.
A fővárosi főügyész lehetetlen állapotnak nevezete, hogy rendszeresen az ügyészségen és a legfőbb ügyészen kérik számon a korrupcióellenes harc hatékonyságát, ugyanis - szavai szerint - a hatékonyság legkevésbé az ügyészi szervezeten múlik. Magyarázatként elmondta, hogy a korrupció bizonyításának gyakorlatilag egyetlen lehetséges módja a valós idejű felderítés, majd ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy a bűnüldözési célú felderítés jelenleg nem a büntetőeljárási törvényben, hanem a rendőrségi és más jogszabályokban szerepel. Miközben a felderítés az ügyészség előtt nem mindig és nem teljes körűen ismert, addig a bizonyítékok elégséges voltának megítélése kizárólag az ügyész felelőssége - hívta fel a figyelmet. Ebből csak az következhet, hogy a bűnüldözési célú felderítést a jövőben a büntetőeljárási törvényben kellene szabályozni, másképpen a korrupció felderítésének eredményéért vagy éppen eredménytelenségéért az ügyészség nem tud felelősséget vállalni - jelentette ki.
Ibolya Tibor arra is kitért, hogy a jelenlegi feladatmegosztásban a korrupciós felderítés szétforgácsolódik több szervezet, például a Nemzeti Védelmi Szolgálat, rendőrség és a NAV között. Szerencsésebb és bizonyosan hatékonyabb lenne egységesen kezelni a kérdést, a lényeg azonban az, hogy az ügyész felügyeleti és rendelkezési jogot kapjon az eljárásnak már ebben a szakaszában is - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:15, kedd | Belföld
Ötven tartalékos kezdi meg az alapkiképzést Szentendrén
Mintegy ötven fiatal kezdi meg hétfőn az egységes alapkiképzést a szentendrei Görgey Artúr laktanyában - mondta el a közmédiának Huszár Ferenc ezredes hétfőn a helyszínen.
2024. Július 16. 08:14, kedd | Belföld
Tizenhat vármegyében és 6 budapesti kerületben irtják a szúnyogokat a héten
Tizenhat vármegye négyszáznegyvennégy településén és Budapest hat kerületében lesz a héten szúnyoggyérítés - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
2024. Július 16. 08:09, kedd | Belföld
Idén is számos útszakasz újul meg a Magyar Falu Program keretében
Tízmilliárd forintból folytatódik országszerte a mellékutak állapotának javítása - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.