Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2013. Január 03. 12:47, csütörtök | Kék hírek
Forrás: MTI

Teherautókkal lopták az árut egy zalaegerszegi cég őrei

Teherautókkal lopták az árut egy zalaegerszegi cég őrei

A napokban öt gyanúsított került előzetes letartóztatásba, miután egy zalaegerszegi gumiforgalmazó cég telepének őreiként 16 millió forint értékű árut loptak el, amit rablásnak próbálták álcázni - közölte a zalaegerszegi rendőrkapitányság vizsgálati osztályának vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Farkas Tibor elmondta: a járműabroncsok forgalmazásával és szerelésével foglalkozó cég telephelyét a tulajdonosok a téli leállás miatt őriztették. December 28-án reggel érkezett a szolgálatban lévő portástól bejelentés a rendőrségre, hogy előző este ismeretlenek leütötték, megverték, majd megkötözve és eszméletlenül a vécébe zárták, a telepen őrzött gumikat és gépeket pedig elvitték.
A helyszínre érkező rendőröknek több körülmény is gyanússá vált, a telep kórházba szállított őrének a látlelete pedig ugyancsak furcsa körülményekre utalt. A portás hosszan tartó kihallgatása során azután kiderült: valójában csak megrendezték a rablást, és 16 millió forint értékű gumiabroncsot, illetve gépeket loptak el társaival.
A vizsgálati osztály vezetője hozzátette: 24 órán belül megtalálták a további négy elkövetőt, majd mind az öt, váci illetőségű gyanúsítottat - közülük négyen büntetett előéletűek - Szilveszter napján a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Az elfogás után nem sokkal majdnem hiánytalanul előkerült a lopott holmi is, amelyet a tolvajok először két teherautóval Vácra vittek, majd ott kamionra pakolva egy verőcei raktárba szállították.
Farkas Tibor kérdésekre válaszolva elmondta: a bűnszövetségben elkövetett lopással gyanúsított férfiak több száz abroncsot, továbbá munkagépeket, köztük targoncát és centírozó gépet loptak el, és maguk akartak értékesíteni őket. A bejelentést tevő őrt a látszat kedvéért fejbe vágták és tarkón ütötték, ezután paprikasprayvel fújták le, a vécé bezárt ajtaját pedig belülről megrugdosták, mintha onnan szabadult volna ki.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.