Hírek
2025. Július 04. 10:57, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
\"Teljes lezárásra\" tettek felhívást a szerbiai egyetemisták
A szerbiai városok teljes lezárására szólították az embereket a hónapok óta tiltakozó szerbiai egyetemisták, akik pénteken egyebek mellett Belgrád, Újvidék és Nis blokádját tervezik.
Az interneten fellelhető felhívások szerint pénteken 6 órakor állítják meg a forgalmat a települések főbb csomópontjain. Így tiltakoznak az ellen, hogy a rendőrség az előző napok tiltakozásai alkalmával a véleményük szerint erőszakosan lépett fel, és több tucat tüntetőt állított elő.
Az egyetemisták felhívására Aleksandar Vucic köztársasági elnök a közösségi médiában reagált. Instagram-oldalára feltöltött videójában a szerb államfő békére szólította fel a szerbiai állampolgárokat, és mindenkit arra kért, hogy ne próbálja meg tönkretenni Szerbiát, mert akik ezt szeretnék, azok nem győzhetnek. Hozzátette, az állam igyekszik elkerülni az erőszakot, nem akar reagálni, de ilyen szintű erőszakot egy ország sem engedhet meg.
A szerbiai tiltakozások majdnem nyolc hónapja tartanak. Azt követően kezdődtek el, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért. A tiltakozást egyetemi hallgatók vezetik, akik a múlt héten közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják "a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat". A múlt szombaton több tízezren vonultak utcára Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve.
Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást. Aleksandar Vucic közölte, nem tervezi előrehozott választások kiírását.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 13:00, péntek | Külföld
Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán
Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. Április 10. 12:00, péntek | Külföld
Andrej Babis az üzemanyagáraik jelentős csökkentésére szólította fel az Orlent és a Molt
Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön felszólította az üzemanyag-forgalmazó PKN Orlent és a Molt, hogy jelentősen csökkentsék áraikat.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 07. 15:00, kedd | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal
Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
