Hírek
2015. Szeptember 30. 09:07, szerda |
Helyi
Forrás: kemma
Termelői piac már Tatabányán is
Régóta várták a tatabányaiak és a környéken élők, hogy a már sokak által megfogalmazott és áhított igény és kívánság végre megvalósulhasson. Ezentúl minden vasárnap megnyitja kapuit a termelői piac.
Az idelátogató vásárlók elsősorban a környéken élő őstermelők és kistermelői gazdálkodók által előállított minőségi termékek közül válogathatnak, melyek között megtalálhatók a friss zöldségek és gyümölcsök mellett a házi készítésű füstölt húsáruk széles választéka, tojások, szörpök, termelői mézek, savanyúságok, dísznövények, tejtermékek és levendula.
Összesen tizenhárman debütáltak az alsógallai József Attila Művelődési Ház udvarának első termelői piacán. A házigazdák termékein kívül érkeztek még portékák Bakonybánkról, Bakonyszombathelyről, Kocsról, Naszályról, Szomódról, Tatáról és Vértestolnáról. A legnagyobb választék – jól láthatóan – sajtokból és az eltenni valókból volt.
Jánó Adél Csilla standjánál – egyebek mellett – somból, erdei fekete áfonyából, vadcseresznyéből és bodzából készült lekvárokat, valamint céklát és zakuszkát (Erdélyben népszerű zöldségmix) is lehetett vásárolni.
– Budapesten nagyon népszerűek a termelői piacok és úgy gondoltam – mivel Tatabányán eddig még nem volt ehhez hasonló állandó kirakodás – fontolóra kellene venni ezt az ötletet. És az ötletből valóság lett. Remélem, a siker változatlan marad, mert innentől kezdve minden vasárnap 8 és 12 óra között itt, a művelődési ház udvarán helyet és teret adunk a termelőknek és természetesen a vásárlóknak – hangsúlyozta Jakab Erzsébet intézményvezető.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
