Hírek
2014. Június 29. 00:00, vasárnap | Helyi
Térségi találkozó: gasztronómiai, kulturális és sportos program közösen
Második alkalommal ültek össze A Vértes Agorája kamaratermében Tatabánya térségének kulturális szakemberei
A találkozó a jelenlévők tapasztalatcseréjével kezdődött, majd konkrét programokról nyújtottak tájékoztatást azok felelősei.
Kiderült, 2014. szeptember 13-án, a IX. Faszén Fesztiválra a térség és a megye csapatait is várják, abban bízva, hogy a települések specialitásaival színesítik majd az előreláthatóan rendkívül tarka ételpalettát.
Egy héttel később, 2014. szeptember 20-án az I. Kulturális Piac lehetőséget teremt Tatabánya város és a megye kulturális intézményeinek, művészeti csoportjainak, közösségeinek a bemutatkozásra. A program színes, mozgalmas, újszerű megjelenést kínál minden kultúra fogyasztónak, felhasználónak és szervezőnek.
Ugyanezen a napon a Nemzeti Művelődési Intézet A Vértes Agorájával együttműködésben rendezi meg a Komárom-Esztergom Megyei Módszertani Roadshow első állomását. A kezdeményezés célja a helyi értékekre, erőforrásokra, érdeklődési körre, ötletekre építve helyi közösségi kezdeményezések (művészet, kézművesség, szabadidő, hagyományőrzés, kreatív ipar stb. területeken) megismertetése, segítése.
A mozgalmas szeptember 24-én a Tatabányai, 25-én pedig a Tarjáni Tehetségválasztóval folytatódik. Mindekét helyszínen 10-10 sport- és művészeti ágban próbálhatják ki magukat a résztvevők, hogy kiderítsék, megerősítsék, mi áll igazán közel hozzájuk.
Az ülésen szóba kerültek további, a második félévet érintő programok és tervek is: ezek között a szomori Nyáresti vetítések, a Tarjáni Zenei Fesztivál, a Módszertani Roadshow további állomásai, a Jövőkép Műhely és a térség Facebook oldalának fejlesztése, tartalombővítése.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
