Városlista
2024. augusztus 5, hétfő - Krisztina

Hírek

2013. Szeptember 19. 05:00, csütörtök | Kék hírek
Forrás: orientpress

Több korrupciós bűncselekmény, kevesebb emberölés

Több korrupciós bűncselekmény, kevesebb emberölés

Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent - derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból.

A Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett tájékoztató alapján 11,9 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyek elkövetőjét nem derítették fel.

Az összefoglaló azt is rögzíti, hogy a vagyon elleniek a leggyakoribbak a regisztrált bűncselekmények között, arányuk 55 százalékos. Számuk 1998-ban volt a legmagasabb, azóta 'hullámzó' csökkenés tapasztalható ebben a kategóriában. A vagyon elleni bűnözésen belül a legnagyobb arányban a lopás fordult elő, ugyanakkor 2012-ben csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.

Jelentősen, 20,4 százalékkal csökkent a szándékos emberölések és az erős felindulásban elkövetett, befejezett emberölések száma. Míg 2011-ben ebből a bűncselekményfajtából 142-őt regisztráltak, tavaly ez a szám 113 volt. A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra.

A statisztikából kiderül az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények után a közrend elleniek, ezen belül is az okiratokkal kapcsolatosak a leggyakoribbak. A közokirat-hamisítások száma 10 195, a magánokirat-hamisításoké 14 501, okirattal visszaélés pedig 83 881 volt. Különösen ez utóbbinál figyelhető meg jelentős emelkedés - állapítja meg a tájékoztató, amely rögzíti azt is, hogy 2011-ben 58 067 okirattal visszaélést regisztráltak.

A tájékoztató kitér a korrupciós bűncselekményekre is, amelyek száma 2012-ben 828 volt, ami 12,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A bűnözés területi megoszlása szerint a bűncselekmények 25,1 százalékát követték el Budapesten, ahol 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Százezer lakosra Fejér és Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény, a legkedvezőbb helyzetben e tekintetben pedig Vas, majd Tolna és Zala megye volt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.