Városlista
2024. október 12, szombat - Miksa

Hírek

2022. Január 05. 17:03, szerda | Kék hírek
Forrás: mti/police.hu/illusztráció: pixabay

Több mint ezer körözött bűnözőt fogott el tavaly a BRFK

Több mint ezer körözött bűnözőt fogott el tavaly a BRFK

A múlt évben 1028 körözött embert fogott el, illetve eltűnés miatt keresettet talált meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság - közölte a bűnügyi főosztály célkörözési osztályvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Farkas László őrnagy elmondta: a keresett emberek jelentős többségét valamilyen bűncselekmény miatt körözték. Hozzátette, hogy 2020-ban mintegy 830 körözött embert fogtak el.

Az osztályvezető felidézte, 2004 februárjától hozták létre a célkörözési osztályt annak érdekében, hogy hatékonyabbá tegyék a munkát. Ismertetése szerint valamennyi kerületben van önálló körözési előadó, akikkel együttműködve - általában kéthetes felderítő munka után - közös akciókat tartanak, jellemzően egyszerre három kerületben.

Az egynapos akciók során 40-50 embert is elfognak - jegyezte meg.

Közlése szerint a felderítések során nyílt módszerekkel dolgoznak, de titkos információgyűjtést is alkalmaznak.

Farkas László elmondta: a körözési munka túlmutat Budapest határain, sokszor országhatárokon is, hoztak már haza keresett embert például az Egyesült Királyságból, Németországból, Ukrajnából és a Dominikai Köztársaságból is.



Együttműködnek a megyei kapitányságokkal, a Készenléti Rendőrséggel és - a feltehetően erőszakos, fegyveres bűnözők esetében - a Terrorelhárítási Központtal is.

Az őrnagy elmondta, munkájuk a bűnözők elfogása mellett a felnőttkorú eltűntek megtalálására irányul, de számos esetben nyújtottak már segítséget eltűnt gyerekek ügyében is.

Farkas László közlése szerint a legtöbb körözött általában a rá kiszabott jogerős büntetés, vagy büntetőeljárás miatt bujkál, de olyanok is nagy számban vannak, akik a rájuk kiszabott pénzbüntetést nem akarják befizetni. Hozzátette: utóbbiak esetében tendencia, hogy amikor a rendőrség megkeresi őket, "hirtelen" befizetik a bírságukat, rendezik a tartozásukat.

Az osztályvezető elmondta: tavaly az öt legkeresettebb elfogott bűnöző között szerepelt a 36 éves K. Gyula, akit emberölésért; a 25 éves lengyel állampolgárságú Damian M., akit hazájában fegyveres rablásért; a 33 éves J. Mihály, akit életellenes bűncselekmény miatt; a 48 éves M. László, akit szexuális erőszak miatt, valamint a 32 éves P. Ádám, akit mintegy százrendbeli vagyon elleni bűncselekmény miatt kerestek.



Farkas László a sajtótájékoztatón videófelvételeket mutatott konkrét elfogásokról, köztük egy vagyon elleni bűncselekmények miatt keresett férfiról, akit Heves megyében fogtak el. Az ő elfogását azért nevezte érdekesnek az őrnagy, mert a testes férfi az ágyneműtartóban próbált elbújni a rendőrök elől, ám nagy hasa miatt nem tudta magára zárni az ágyat.

Olyan eset is volt, hogy egy menekülő körözött a kerítésen akadt fenn - tette hozzá.

A rendőrség honlapján jelenleg 12 809 elfogatóparancs szerepel, eltűnés miatt 2182 embert keresnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 09. 06:00, szerda | Kék hírek

Brutális mennyiségű szerszámot foglalt le a NAV

A NAV egy összehangolt akcióban, két helyszínen több kamionnyi árut foglalt le.

2024. Szeptember 25. 07:45, szerda | Kék hírek

Tizenkét éves lányt gyilkolt meg egy férfi Nyíregyházán

Tizenkét éves lányt fojtott meg egy 32 éves férfi Nyíregyházán, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették - közölte a honlapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.

2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek

Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.

2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek

Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó

Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.