Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2015. Március 17. 09:41, kedd | Kék hírek
Forrás: MTI

Több száz millió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség

Több száz millió forintos adócsalás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség

Az ügyészség szerint 890 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy 26 tagból álló bűnszervezet, amelynek tagjai ellen vádat emeltek Szegeden – tájékoztatta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

A vádirat szerint a két szegedi székhelyű cég köré szerveződött hálózat kávét és vegyi árut exportált színleg Szlovákiába, a bűnszervezet érdekeltségi körébe tartozó vállalkozásoknak. Valóságban azonban a termékeket visszaszállították Magyarországra. A céghálózat célja az volt, hogy a papíron Szlovákiában értékesített áruk után visszaigényeljék a forgalmi adót, illetve legalizálják a termékek magyarországi forgalmazását. A bűnszervezet tagjai az áruk fiktív szlovákiai értékesítését többször is megismételték.
A költségvetési csalás bűntettével vádolt terheltek között vannak a bűnszervezet létrehozói és irányítói, finanszírozói, az értékesítési láncolatban résztvevő gazdasági társaságok és az árut fuvaroztató cégek vezetői.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.