A faluból származó Kerling Alajos: fúrt, köszörült a fogászati rendelőkben használatos eszközökkel, ám nem sajgó fogakat gyógyított, hanem törékeny húsvéti csodákat alkotott fácán- és libatojásokból.
A férfi nagyjából 18-20 esztendeje gravíroz tojásokat. Először színezi őket, majd következik a motívum köszörülése, amelynek illeszkednie kell a formához, hiszen papíron teljesen másként mutat, mint térben.
Azt mondja, annak idején valahol meglátta a technikát, s úgy gondolta, ha más meg tudja csinálni, akkor ő is. S igaza lett. Mára megszámlálhatatlan népi motívumokkal ékesített húsvéti tojás került ki a kezei, no meg a leheletnyi vékony fúrói közül.
Miközben dolgozott, élvezettel osztotta meg az apró „trükköket”, a szakma csínját-bínját: hogyan kell például kifújni a tojásokat, hogy még véletlenül se törjenek, roppanjanak össze. Hiszen az általa használt „alapanyagok” nem hétköznapiak. Míg egy időben tenyésztettek a környéken struccokat, ma már 1-2 tojás beszerzése is nehézkes. A libatojásokhoz Nagyigmándon jut, a fácán- és fürjtojásokat pedig egy barátjától szerzi be.
A gyerekeknek azt is elmesélte, hogy egy strucctojásba nagyjából 24 tyúktojás férne bele, s hogy az egyik legtermetesebb méretűt bizony egy teljes hétig munkálta, míg elérte a végső külalakját.
A fiúk, lányok természetesen nem vállalkoztak a gravírozásra, ám ők sem mentek haza üres kézzel: repesztő-lakkos, gyöngytől csillogó, akril festékkel színezett és foltvarró technikájú hímes tojásokat, ajtókoszorút és különböző húsvéti díszeket készítettek.