Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2018. Augusztus 27. 10:05, hétfő | Helyi

ÚJ ÚT TEHERMENTESÍTHETI A BÚZAVIRÁG UTCÁT

ÚJ ÚT TEHERMENTESÍTHETI A BÚZAVIRÁG UTCÁT

ÁTADTÁK A BÉCSI (KORÁBBI NEVÉN ÜVEGGYÁRI) UTAT

Új út segíti a Tatabánya-Környe Ipari Park megközelítését, egyben a Búzavirág utca tehermentesítését. A Rákóczi Ferenc útba becsatlakozó új útszakasz 1,4 kilométer hosszú, a mintegy 544 millió forint összértékű beruházás 484,29 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg.

A városfejlesztési stratégia folyamatos megvalósításának és fejlesztésének köszönhetően ma már közel tízezer ember dolgozik az Ipari Parkban, és ez a létszám dinamikusan növekszik. Tatabánya gazdaságának fellendülése ugyanakkor új kihívásokat is adott az önkormányzat számára, ezért a város vezetése egy komplex útfejlesztési programot dolgozott ki. Első lépésként megvalósították a Bécsi út (korábbi nevén Üveggyári út) kikötését az országos közút Tatabánya és Környe közötti szakaszára, így már nem a Búzavirág utca az egyetlen út, amelyen meg lehet közelíteni és el lehet hagyni az Ipari Parkot a város felé.

Az 1,4 kilométeres új szakasz átadását követően a közeljövőben megkezdődik a Búzavirág utca felújítása is.

Fotó Facebook/ Schmidt Csaba

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi

SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK

A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi

E-CIGARETTA BUKTATTA LE

Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.