Hírek
2015. Január 29. 09:29, csütörtök | Helyi
Újabb korosztályt vettek górcső alá a szakmai napon
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága a Bozsik Programban tevékenykedő edzőknek tartott szakmai napot megyeszékhelyünkön
A fókuszban most az U10-es, U11-es korosztállyal foglalkozó trénerek továbbképzése volt. – Minden szezont megelőzően tartunk egy ilyen előadást, ezúttal a 10-11 esztendős fiatalok életkori sajátosságaik figyelembe vételével igyekeztünk segíteni a sportvezetőknek, hogyan is legyenek még hatékonyabbak a foglalkozások a jövőben. Minden alkalommal egyébként más-más korcsoportot veszünk górcső alá – szögezte le az MLSZ megyei szakmai igazgatója, Baranya István. – Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy milyen pszichológiai és pedagógiai módszerekkel legyenek produktívabbak a kicsik nevelésénél.
Elméleti illetve gyakorlati oktatást, és egy edzésbemutatót is magában foglalt a délután, amit a Földi Imre Sportcsarnokban rendeztünk a Tatabánya Alapítványi Sportkör utánpótláskorú tagjaival. Beszéltünk a játékfelépítésről, a labdakihozatalról, a játékszervezésről és a végjátékról is. Az eddigi tapasztalataim alapján a jelen lévő szakemberek igényt tartanak arra, hogy úgymond „felfrissítsék” tudásukat. Itthoni szakmai anyagok és idegen nyelvű tanulmányok – amit persze le is fordítunk – bemutatásával, elküldésével támogatjuk a munkájukat, ugyanis valóban kevés a szakirodalom ebben a témában. Az MLSZ azt ígérte, néhány hónapon belül megjelentetnek életkoronkénti szakmai kiadványokat, és elvileg pont ezekre a kérdésekre is – amikről ma beszélünk – próbálnak válaszokat adni a könyvekben – részletezte.
– Ezen kívül én is készülök egy kiadással, ami a labdarúgás pszichológiájáról szól, egészen az utánpótlás szintjéről felnőtt korig. A következő idénytől egyébként megváltozik a Bozsik program szerkezete. Az eddigi alközpontok szakmai műhelyekké alakulnak át. Arra törekszünk, hogy minél jobb képességű és tájékozottabb vezetők irányítsák a futballista palánták előrehaladását majd itt. Megkíséreljük megtartani mind a négy centrumot – Dorog, Tatabánya, Oroszlány, Komárom –, de több kritériumnak is meg kell felelniük. Többek között személyi továbbá tárgyi feltételekre, és infrastrukturális szempontokra gondolok. Ezeknek a fennmaradása egyébként nem függ attól, hogy milyen osztályban szerepel a felnőtt csapatuk – emelte ki Baranya István.
Khéner László megyei igazgató beszédében hangsúlyozta, az MLSZ számos szegmensét átszervezte, átláthatóbbá tette az elmúlt időszakban, örömteli, hogy rengeteg műfüves pálya is épült, de az utánpótlás-nevelésben van még mit változatni. – Ami lényeges módosítás lesz a közeljövőben, hogy sokkal koncentráltabban adjuk a támogatást. Ott lesz magasabb hozzájárulás, ahol minőségi munka zajlik, pontosabban tanulni vágyó és motivált edzőkre van szükségünk. Bízom benne, hogy megyénk a kvalitások terén is jól áll, és ambiciózus emberek dolgoznak ezen a területen – zárta gondolatait Khéner László.
Képeink illusztrációk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 10:09, kedd | Helyi
HAJNALI RAJTAÜTÉS
A DELTA Program keretében egy hevesi drogkereskedőt hallgattak ki gyanúsítottként az oroszlányi rendőrök.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Március 07. 19:52, péntek | Helyi
„NEM TUDTAM, HOGY BŰNT KÖVETEK EL”
Egy 79 éves gyanúsított vallotta ezt, aki egy tárcát és egy táskát vitt el egy élelmiszerbolt pultjáról.
2025. Március 03. 16:05, hétfő | Helyi
Labdarúgó NB II - Újra nyert és visszaállt az élre a Kisvárda
A Kisvárda kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re nyert a Kozármisleny vendégeként a labdarúgó Merkantil Bank Liga 19. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.