Hírek
2013. Szeptember 24. 11:05, kedd | Helyi sport
Újabb műfüves pálya épül
A Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjának IV. fordulóján a város két műfüves pálya építésének lehetőségét nyerte el
Az önkormányzat az újvárosi Szent Margit Általános Iskola udvarán biztosít helyet az egyik pályának, ahol Bereznai Csaba alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője tájékoztatta a sajtó munkatársait az MLSZ-el közös városi beruházásról.
Bereznai Csaba a pályaépítés kapcsán elmondta: a közgyűlés döntése alapján azon városrészek pályáztak a 10-10 milliós támogatásáért, ahol az önkormányzati képviselő a körzeti fejlesztési keretéből vállalta az önrész felének, 2,5 millió forintnak biztosítását. A pályázat által szabott feltételeknek nem felelt meg a Lehel téri eredeti helyszín, így a Szent Margit Iskola nyújtott segítő kezet és adott területet a beruházás megvalósításának, amely várhatóan a következő hónapban el is készül. Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy a pálya tartozéka két rögzített kézilabdakapu, hálóval és egy 1,1 méter magas, időjárás és hőálló palánk, amely körbekeríti a műfüves pályát az alapvonal mentén. A 12x24 méteres pályát továbbá kerítéssel, és az oldalvonalak mellett labdafogó hálóval is körülveszik. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést az MLSZ folytatta le, ahogyan a műszaki ellenőrzést is ők látják el. A Cornus Kert Kft. végzi a kivitelezést, akik országszerte több műfüves pályát építettek már. Az újvárosi helyszínen a munkálatok a napokban kezdődnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
