Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2012. Április 13. 10:14, péntek | Helyi sport

Utánpótlás korú ökölvívók olimpiája Sárospatakon

Utánpótlás korú ökölvívók olimpiája Sárospatakon

2012. április 4-7 között Sárospatakon rendezték az utánpótlás korú ökölvívók olimpiáját. Tatabányáról 5 fő vett részt az óriási létszámú versenyen, ahol közel 300 induló volt.

A nagy létszámnak köszönhetően a selejtezők során már az első nap minden versenyzőnek meg kellett küzdeni a továbbjutásért.
A Tatabányai Sport Club versenyzői közül Tar Sándor 46 kg-ban sikeresen vette az akadályokat a selejtezők során, így két versenyző legyőzését követően ( akik korábbi magyar bajnokok voltak ) eljutott az elődöntőig, ahol a döntőbe jutásért egy fizikálisan erős versenyzővel küzdött meg és 4:1 arányban pontozással alul maradt.
A nehéz küzdelmek után a dobogón bronzérmet vehetett át. Nyvelt Patrik 50 kg-ban mérette meg magát, az elődöntőbe jutásért a későbbi bajnokkal küzdött meg, ahol szoros mérkőzésen nagy küzdelemben maradt alul, így végül az 5. helyen végzett.
57 kg-ban Horváth Ádám képviselte színeinket és szintén szoros mérkőzésen 3:2 arányú pontozással a későbbi bronzérmes búcsúztatta a további küzdelmektől.
Váradi Renátó 63 kg-ban Papi Bence vecsési versenyzővel küzdött meg a továbbjutásért a selejtezők során és kemény csatában szoros pontozással búcsúzott a versenytől, így végül 9. helyezett lett.
Stettner Kevin 66 kg-ban a selejtező első napján sikeresen vette az akadályt és 5:0 arányú pontozással győzte le ellenfelét. Az elődöntőbe jutásért a későbbi ezüstérmestől kapott ki, így a 6. helyezést szerezte meg.
Felkészítő edzők Berki Károly és Rózsa András.

A következő lehetőség, ahol a tatabányai ökölvívók ismételten megmérettetik magukat, 2012. április 28-án Székesfehérváron lesz a Herman István Emlékversenyen.
A versenyzőkön kívül, egy tatabányai bíró is képviselte városunkat Babai Sándor személyében, aki elmondta, hogy egy nagyon jó színvonalú nívós versenyen vett részt, ahol sok új tehetséges utánpótlás korú versenyzőt láthatott.


Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld

Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden

Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

2026. Július 01. 06:00, szerda | Belföld

Hőség - Magyar Péter: csak a legszükségesebb célokra használjuk a vezetékes ivóvizet!

Magyar Péter miniszterelnök kedd esti Facebook-üzenetében arra kért mindenkit, hogy a következő napokban csak a legszükségesebb célokra használja a vezetékes ivóvizet.

2026. Június 30. 16:00, kedd | Életmód

Elindult az idei Magyarok kenyere búzagyűjtés

2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld

Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban

Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak