Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2013. Január 21. 13:21, hétfő | Kék hírek
Forrás: MTI

Vádat emeltek egy kiskunhalasi tanár ellen

Vádat emeltek egy kiskunhalasi tanár ellen

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a helyi gimnázium egy tanára ellen a Kiskunhalasi Járási Ügyészség a Kiskunhalasi Járásbírósághoz - közölte Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A szóvivő azt mondta: a tényállásról több információt az ügyészség nem ad.
Az MTI információi szerint a Kiskunhalasi Református Kollégium és Szilády Áron Református Gimnázium tanárának munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntették.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a tanár ellen a középiskolából érkezett feljelentés tavaly februárban, és a bíróság kiskorú veszélyeztetése miatt 30 napra előzetes letartóztatásba is helyezte a 38 éves férfit. A gyanúsított jelenleg szabadlábon van.
Kastyák János, a tanár védője az MTI-nek elmondta: még nem ismeri a vádirat tartalmát. Ők később kapják meg a vádiratot, mert a vádlottnak és védőjének a bíróság küldi meg - tette hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.

2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek

ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms

Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.