Városlista
2024. augusztus 1, csütörtök - Boglárka

Hírek

2012. Július 13. 10:01, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Vádat emeltek Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen

Vádat emeltek Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, szocialista országgyűlési képviselő és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium (HM) egykori közigazgatási államtitkára ellen pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt.

Keresztes Imre főügyész az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a főügyészség a vádlottakat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja, amelyet Juhász Ferenc tettesként, Fapál László pedig felbujtóként követett el.
A vagyonkezelési szabályok megszegése következtében a Honvédelmi Minisztériumot 43 millió forint vagyoni hátrány érte, amely nem térült meg - olvasható a főügyészség közleményében.
A vádirat lényege szerint Fapál László hivatásos katonaként 1988-ban szolgálati lakást kapott, amelyet kedvezményes vételáron 1998-ban megvásárolhatott. Fapál László emellett 2001-ben a honvédségtől ingatlanépítés céljára munkáltatói kölcsönben is részesült, amelyet 2005-ben visszafizetett. 2005. február 11-én kérelmet nyújtott be Juhász Ferenc honvédelmi miniszterhez, hogy a korábbi lakásjuttatás, illetve a munkáltatói kölcsön ne jelentsen kizáró körülményt, és így bérlakást kaphasson.
Fapál Lászlónak közigazgatási államtitkárként a vezetői lakásellátás iránti igényét a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek kellett volna bejelentenie, és a jogszabály alapján kizárólag határozott időre, állami vezetői jogviszonya időtartamára, ezen tisztség betöltésének megszűnéséig kaphatott volna bérlakást.
A kérelemről Juhász Ferenc honvédelmi miniszterként még aznap - a jogszabályi rendelkezéseket megszegve - egyedi döntést hozott, amelyben a kizáró körülmények alól a felmentést megadta, és egyben megállapította, hogy Fapál László határozatlan időtartamra kaphat HM-rendelkezésű lakást.
A HM a főváros XIV. kerületében egy 147 négyzetméteres, négy és fél szobás ingatlant vásárolt 65 millió forintért 2005. május 5-én. Még aznap a HM gyorsított eljárásban intézkedett, és - a lakásra 11.680 forintos havi bérleti díjat meghatározva - Fapál Lászlóval határozatlan időtartamú bérleti szerződést kötöttek. 2006. május 10-én Fapál László közigazgatási államtitkárként írásos kérelemmel fordult a miniszterhez, hogy megvenné az általa bérelt HM-rendelkezésű lakást.
A HM Védelemgazdasági Főosztály 2006. június 6-ai, ezzel kapcsolatos javaslatát Fapál Lászlón, mint közigazgatási államtitkáron keresztül terjesztette a miniszter elé. A személyét érintő javaslatot Fapál László az előterjesztés keltezésének napján "Egyetértőleg" terjesztette a miniszter elé, aki azt ugyanazon a napon "Rendben!" felirattal záradékolta.
Fapál László "mindennek eredményeként" 2006. július 4-én kedvezményes vételáron, 22,2 millió forintért vásárolhatta meg a 65,2 millió forintra értékelt ingatlant.
A vádirat szerint Fapál László igénybejelentései és Juhász Ferenc egyedi döntései azt célozták, hogy - Fapál László közigazgatási államtitkári tisztségét és jogállását az ügyintézés során szándékosan figyelmen kívül hagyva, a vonatkozó vagyonkezelési szabályokat kikerülve, illetve megszegve - Fapál László vételi jogosultja, majd - kedvező vételi feltételekkel - tulajdonosa legyen az állami tulajdonú ingatlannak.
Juhász Ferenc 2002 májusától 2006. június 9-ig volt honvédelmi miniszter, Fapál László pedig 2004. december 10-től 2006. június 30-ig volt a HM közigazgatási államtitkára.

Címkék: Jog-ügyészség

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.