Hírek
2011. Október 26. 18:00, szerda | Helyi
„Városunk Tatabánya” vetélkedő
„Városunk Tatabánya” címmel tartottak vetélkedőt a Tatabányán működő nyugdíjas klubok tagjainak.
A versenyen tizenhat csapat indult. Öt fős csapatok mérték össze tudásukat Tatabánya történetéről és a bányász hagyományokról. Az első helyen a Városi Pedagógus Nyugdíjas Klub végzett, második a BDSZ Felsőgallai Nyugdíjas Klub lett, harmadik pedig a Hőerőmű Nyugdíjas Klubjának közössége lett. Különdíjban részesült a Dózsakerti és a Nefelejcs Nyugdíjas Klub.
A csapatok felkészülésében a KPVDSZ Művelődési Ház segítette a jelentkezőket. A versenyt megelőzően közel ötvenen kilátogattak a Skanzenba, hogy felfrissítsék emlékeiket, bővítsék tudásukat. Nagy izgalommal várták az „összecsapást”. A zsűri tagjai között ott ült Dr. Bene Magdolna, címzetes főjegyző asszony, Fűrészné Molnár Anikó, a Tatabányai Múzeum igazgatója, Erdész Gyuláné, a Városi Pedagógusok Nyugdíjas Klubjának vezetője, Szódáné Mazali Éva, az Életet az Éveknek Országos Szervezetének megyei képviselője, valamint Apsitos István, a Tatabányai Anzix újság főszerkesztője. Bereznai Csaba alpolgármester, a vetélkedő fővédnökekénk és a zsűri elnökeként megnyitó beszédében elmondta, hogy valójában nekünk kell a megjelentektől tanulnunk, elvégre ők építették a várost ahol élünk, ők ültették a fákat, amik alatt hűsölünk, ők helyezték el a padokat, amiken megpihenünk. Az ő munkájukról szól a „Városunk Tatabánya” vetélkedő, elvégre ők írták a város történelmének nagy részét és manapság már minden megtanulható könyvekből vagy az internetről, de a vetélkedőből is rengeteget tanulhat a fiatalabb nemzedék. Az alpolgármester kihangsúlyozta, hogy az a fontos, amiről szól ez a verseny, nem pedig az elért eredményről.
Ez így is történt. Minden résztvevő nagyon jól érezte magát és rendkívül vidám hangulatban telt a délelőtt. A nyertes csapatok pénteken, a Városi nyugdíjas Klubok 2011. évi találkozóján vehetik át elismerő okleveleiket és nyereményeiket.
A vetélkedőn elindult csapatok:
KPVDSZTerületi Nyugdíjas Klub
Városi Pedagógus Nyugdíjas Klub
BDSZ Felsőgalla Nyugdíjas Klub
Óvárosi Nyugdíjas Klub
TTKT. ESZI Újvárosi Segítő Szolgálat
Felsőgallai Széchenyi Nyugdíjas Klub
Dózsakert és Nefelejcs Nyugdíjas Klub
Hőerőmű Körzeti Nyugdíjas Klub
Közművelődés Háza Nyugdíjas Klub
Bánhidai Puskin Nyugdíjas Klub
TTKT. ESZI Alsógalla Segítő Szolgálat
TTKT. ESZI Kertváros Segítő Szolgálat
TTKT. ESZI Felsőgalla Segítő Szolgálat
Senior Fényklub
Cementgyári Nyugdíjas Klub
Sárberki Nyugdíjas Klub
Szöveg: tatabanya.hu
Fotók: InfóTatabánya
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.












