Hírek
2015. Április 13. 09:16, hétfő | Helyi
Vers mindenkinek
Szikrázó napsütés, tíz forintért megvásárolható verseskötetek, szavalt és megzenésített versek vártak mindenkit szombaton a környei Művelődési Ház és a Községi Könyvtár hagyományteremtő Költészet Napi programján a Főtéren.
A szervezők előzetes felhívására pontosan nyolcvan darab verseskötet gyűlt össze, s várt az asztalokon arra, hogy új gazdájának lélekemelő perceket, órákat szerezzen. Volt, aki hagyatékból ajánlotta fel a köteteket, mások azt vették számba, mely kiadásokból található két példány is a polcokon, de sokan „bevallották”: a válogatás során elmerültek a költészet gyöngyszemeiben, emlékeikben, s végül egyetlen kötetüktől sem volt szívük megválni.
A program végére szépen gyűltek a tízforintosok a kalapokban, s a könyvek – olykor régóta keresett ritka kincsként – a kezekben, táskákban, de sokan egyszerűen csak megpihentek a ragyogó időben, hallgatták a verseket, s – József Attilát idézve – gondoltak a bolonddal…
A szervezők ezúton mondanak köszönetet a felajánlóknak a kötetekért, valamint a szavalatokért, közreműködésért Debity Gyulánénak, Tárkányi Károlynénak és Maticsné Szabó-Kovács Ágnesnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
