Hírek
2016. Február 03. 10:30, szerda |
Helyi
Forrás: hunfencing
Vívógála Tatabányán, bajnokokkal és leendő bajnokokkal
Az “Olimpia éve az Agorában” címmel programsorozatot indul Tatabányán, A Vértes Agórájában, amelynek rendezvényein öt olimpiai sportágot látnak vendégül a városban.
A programsorozat első állomásaként, péntek este vívógálát rendeznek – viágklasszis, és remélhetőleg leendő világklasszis párbajtőrözőkkel.

Schmidt Csaba, Tatabánya polgármestere, és Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke mond köszöntőt a vívógálán, mely péntek délután öt órakor kezdődik A Vértes Agórájában (Tatabánya, Szent Borbála tér 1.). A bemutató asszók szervezésében természetesen oroszlánrészt vállalt Plásztán Attila, női párbajtőr válogatott edző, a tatai és a tatabányai vívás motorja. Ritka érdekes és színes programot állítottak össze a szervezők, amely a jelen és a jövő gálaestjének is tekinthető. A tavalyi egyéni világbajnok Imre Géza és a 2014-es Európa-bajnok Rédli András csap majd össze, majd valamint a világbajnoki ezüst- és bronzérmes Szász Emese és a hazai pályán vívó tatai junior Európa-bajnok, felnőtt válogatott Kun Anna lép pástra.

Ugyancsak a gála vendége lesz világ- és Európa-bajnokunk, Boczkó Gábor, aki az ifjúsági olimpiai bajnok tatai Esztergályos Patrikkal szemben lép pástra. Helyet kap a jövő is: két 15 éves tehetségünk, a tatabányai Gnám Tamara és Borsody Emma vív majd egy asszót. Nem hiányozhatnak a kísérőprogramok sem, melyek mellett Németh Árpád vívómester vívástörténeti kiállítása teszi teljessé a délutánt, amelyre a belépő ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges a http://www.avertesagoraja.hu/cikk/vivogala.html weboldalon keresztül.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
