Január 6-án három szokás élt a magyar nép körében:
– a vízszentelés liturgiája a templomban az ünnep vigíliáján (előestéjén),
– a házszentelés hagyománya az otthonokban, és
– a háromkirály-járás, háromkirályozás a falu házainál.
Vízkereszt ünnepe egyben a „karácsonyi tizenketted” (tizenkét napos ünneplés) utolsó napja és a farsang kezdete is. Ezen naponJézusmegkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, s ebből a hívek hazavihetnek valamennyit.
A régi népszokások szerint ezen a napon a szenteltvízzelitatták meg a háztáji állatokat, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, vagy az emberek magukra locsolták, betegségek vagy rontás ellen. Egyes helyeken a ház földjét is meglocsolták, hogy áldás legyen a házon.
A magyarság körében különbözőnépszokások alakultak ki a századok során, amelyek avízkeresztünnepéhez kötődnek. Például Ipolytarnócon, Litkén és Mihálygergén komoly hagyományok kapcsolódnak ehhez az ünnephez. Megszentelték a vízzel a házakat, az ólakat. A bölcsőre is szent vizet hintettek. Házak megszentelésénél alakult ki az a szokás, hogy a házakra a három napkeleti bölcs kezdőbetűjét vésték fel, így: G + M + B. Ez egy 15. századi eredetű szokás. A 16. századtól kezdve pedig a csillagének éneklése vált az ünnep részévé.
Az olaszországi hagyomány szerint Befana, az öreg jóboszorkány ezen a napon a jó gyerekeknek ajándékot hoz. Egyes országokban (különösen Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és a latin-amerikai országokban süteményeket sütnek, amelyek közül egyben ajándékot rejtenek el. Az lesz a nap királya, aki az ajándékot megtalálja. Latin-Amerikában a gyerekek gyakran ezen a napon (Día de los Tres Magos) kapják az ajándékot karácsony helyett.
Magyarországon avízkereszti népszokásokbólmára leginkább csak annyi maradt, hogy ekkor szokás leszedni akarácsonyfát.