Így az elődöntő már biztosan oda, de szerdán a horvátokkal még meg kell küzdeni a csoport harmadik, negyedik helyéért is. Egy ábránddal kevesebb, egy iszonyatos feladattal több.

A nap első két mérkőzésén – Spanyolország-Izland 31-26, Horvátország-Franciaország 29-22 – eldőlt, hogy válogatottunk csak akkor juthat be az elődöntőbe, ha kedden pontot szerez a szlovénektől, szerdán pedig legyőzi a horvátokat. Természetesen illő módon kicsodálkoztuk magunkat azon, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok franciák ekkora verést kaptak, és mivel az éremcsatáról ezzel le is maradtak, egyik trófeájuk már biztosan oda, de a magyar csapat sorsa valamivel jobban foglalkoztatott bennünket.

Annál is inkább, mert a szlovének még mindig a 2010 júniusi vb-selejtező miatt forraltak bosszút ellenünk, cserekapusuk, Primoz Prost le is szögezte:,,Most végre nyernünk kell. Már a magyarok ellen is abba a hibába estünk, mint itt, rendszeresen az Eb-n. Jól kezdünk, biztosan vezetünk, de a hajrára egyre pontatlanabbak leszünk, és kikapunk. Talán azért, mert addig túl sok energiát emésztünk el, de ez még egyszer nem ismétlődhet meg."

E forgatókönyv elejétől mi is eltekintettünk volna, de a rivális folyamatosan vezetett: 6-3-ra, 9-5-re, szünetben 13-12-re. A mieink szellemi és fizikai frissessége sem tért vissza a múlt heti szintre, talán az Izland által rájuk mért, vasárnapi ütés is bennük maradt. A kapuban az egész első félidő során egyetlen védett labdát regisztráltak, ami a látottak alapján is hihetetlennek tűnt. Ám az átlagnál jobb, sőt, az erős átlagos teljesítmények elöl is hiányoztak, nem beszélve a három kiállítása után kirekesztett csapatkapitányról, Ilyés Ferencről. A vetélytárs eladott labdáival tálcán kínált még egy, utolsó esélyt, ám ez csupán felzárkózáshoz, 26-27-hez vezetett, tovább nem. A szlovének végül 32-30-ra nyertek, a mieink pedig jobb híján keserveikről vallottak az interjú zónában.

Elsőként Mocsai Lajos szövetségi kapitány: ,,Csalódott vagyok, mondanom sem kell. A szlovének kezdetben sok mozgásukkal, szélre húzott akcióikkal vagy megkerültek minket, vagy ha ütköztünk, kiállítással bűnhődtünk. A második félidőben változott a kép, fel is zárkóztunk, a döntetlenhez is labdánk volt, de többször is ziccert rontottunk, sorsdöntő helyzetben például fejbe találtuk a kapust. Összességében az is igaz, hogy ilyen védekezés mögött ilyen kapusteljesítménnyel képtelenség nyerni, nem akarok hibáztatni senkit, de ez tény. Mint ahogyan az is, hogy a kulcsemberektől óriási javulásra lenne szükség, hogy a horvátokkal eséllyel vegyük fel a harcot.”

Ilyés Ferenc csapatkapitány: ,,Lábbal nem bírtuk, érezhető volt, hogy nagyon fáradtak vagyunk. Ráadásul én megkaptam a harmadik kiállításomat, így onnantól annyi esélyem sem volt közbeavatkozni, mint addig."

Ancsin Gábor: ,,Amikor az első félidő végén két gólt lőttem, bíztam abban, hogy innen tudom folytatni, de azt követően a kapufát találtam el. Persze, nem ezen múlott, hanem sok mindenen. Ha ez nehéz mérkőzés volt, a horvátok elleni még sokkal nehezebb lesz, de erőt kel merítenünk, talpra kell állnunk, még akkor is, ha ebben a pillanatban szinte lehetetlen megmondani, hogyan sikerül majd."

Amitől tehát játékosaink múlt pénteken, a franciák feletti diadal után tartottak, ismét bekövetkezett. A nagy lehetőség kapujában botlottunk, sajnos kétszer is. És ha e lehetőség jelzője a nagy helyett az egyedi, akkor ez még fájdalmasabb.