Városlista
2026. február 25, szerda - Géza

Hírek

2015. Május 28. 10:00, csütörtök | Külföld
Forrás: Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:

A német kormány erősítené az azonos nemű párok jogait

A német kormány erősítené az azonos nemű párok jogait

A német kormány a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok jogainak erősítéséről fogadott el javaslatcsomagot szerdai ülésén.

A parlamenthez benyújtott javaslatok "többnyire jogszabály-szerkesztési jellegűek" - áll a kormányzat közleményében, amely szerint egy sor törvényben és rendeletben a házastárs kifejezést kiegészítik az élettárs kifejezéssel. Ennek révén a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok tagjait számos területen ugyanazok a jogok illetik majd meg, mint a házasságban élő embereket.

A csomagot a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) koalíciós szerződése alapján állították össze. A szerződés a házasság és az azonos nemű párok kapcsolatának teljes egyenlőségét elutasító konzervatívok és a jogegyenlőség megteremtését, illetve a melegházasság intézményének bevezetését pártoló szociáldemokraták kompromisszumaként arról rendelkezik, hogy elő kell mozdítani a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok hátrányos megkülönböztetésének megszüntetése felé vezető folyamatot.

A megkülönböztetés ellen küzdő szövetségi hivatal (ADS) bírálta a kormány döntését. A törvényhozás elé terjesztett csomag "elégtelen, és sok embernek hatalmas csalódás" - nyilatkozott Christine Lüders, a kormánytól független állami hivatal vezetője.

"A házasság megnyitása már valóság az olyan országokban, mint Nagy-Britannia, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Svédország, vagy mint legújabban Írország" - tette hozzá az ADS vezetője. Tarthatatlan, hogy "melegeknek és leszbikusoknak európai összevetésben másodosztályú embernek kell érezniük magukat nálunk" - mondta.

Németországban 2001 óta létezik az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatának jogintézménye. Jelenleg több mint 30 ezer ilyen kapcsolatot tartanak számon. Az alkotmánybíróság eddig hat alkalommal kötelezte a törvényhozást a bejegyzett élettársi kapcsolathoz fűződő jogok bővítésére, arra hivatkozva, hogy ellentétes az alaptörvénnyel a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat megkülönböztetése.

Az Írországban az előző héten tartott népszavazás a melegházasság bevezetéséről új lendületet adott a németországi vitának, de a CDU/CSU vezetői jelezték, hogy nem változik a pártszövetség hivatalos álláspontja, a konzervatívok továbbra is elutasítják a melegházasságot, illetve a házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat teljes egyenjogúságát.

Címkék: kormány, meleg, német

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 24. 14:00, kedd | Külföld

Orbán szövetségese ukrán zászló kitűzésével emlékezett meg a háború kitöréséről

Andrej Babis: az ukrán zászló kitűzésével emlékezik meg a cseh kormányhivatal az orosz agresszió kezdetéről

2026. Február 23. 16:00, hétfő | Külföld

Gyorsuló tengerszint-emelkedés fenyegeti Dubrovnik óvárosát

A tengerszint emelkedése az egyik legsúlyosabb, a klímaváltozással összefüggő kihívás lehet a kulturális örökség védelmében a következő évtizedekben Dubrovnikban

2026. Február 23. 11:00, hétfő | Külföld

Robert Fico hétfőn leállíttatja az Ukrajnába irányuló áramkivitelt

A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást.

2026. Február 23. 10:00, hétfő | Külföld

Lelőttek egy fegyveres behatolót Donald Trump floridai otthonának őrzött területén

Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.