Városlista
2024. március 3, vasárnap - Kornélia

Hírek

2021. November 05. 09:40, péntek | Helyi
Forrás: Tatabánya város honlapja

Megépült a Bánhida-Sárberek aluljáró vasúti hídja

Megépült a Bánhida-Sárberek aluljáró vasúti hídja

A hétvégén kerül sor a híd próbaterhelésére, miután a szükséges pályaépítési feladatokat elvégezték. Erről Szabó Imre, a kivitelező A-Híd Zrt. projektvezetője számolt be csütörtökön.

Igen jelentős munkafolyamat kezdődik pénteken a Bánhida és Sárberek városrészek összekötését biztosító útfejlesztés c. projekt keretében.

Ahhoz, hogy a vasúti híd forgalomba helyezése terv szerint haladjon, a MÁV-val jó előre le kellett egyeztetni ezt az időpontot, mondta el Szabó Imre. A projektvezető tájékoztatása szerint 69 órás, intenzív műszak kezdődik pénteken este 10 órától. A munkálatok nagy zajjal járnak, a lakosság megértését kérik ebben az időszakban.

Hétvégén kerül sor a többi között a felsővezetékek kiépítésére, a jobboldali vágány átfordítására, a sínek összehegesztésére. Az ezt követő hétvégén ugyanilyen intenzív munka mellett a bal vágány átfordítása következik.

A jelenleg használt terelővágányt idén márciusban helyezték forgalomba, éppen azért, hogy a híd és vasúti pálya meg tudjon épülni. A terelővágány elbontására ezután kerül sor.

Szabó Imre elmondta, a hétvégi munkálatok egyik nehézségét a pontos szervezés adja. Több szakember csoport munkáját kell úgy összehangolniuk, hogy mindenki időben, terv szerint végezzen.

A különböző feladatok elvégzésére egymás után vonulnak fel a csapatok. Nagyjából harminc fő látja el a vasútépítési feladatokat, külön szakemberek csak a felsővezeték építéssel foglalkoznak, egy másik csak a pályahegesztést, a sínek mozgatását végzi. A híd próbaterhelése önmagában egy több órás folyamat, majd egy külön cég fog felvonulni, aki a pálya kiszabályzását végzi el.

Az A-Híd Zrt. projektvezetője elmondta, MÁV előírás miatt a forgalomba helyezett hídon egyelőre 80 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok. Miután megindul a teherforgalom is az átadott szakaszon, az esetleges elmozdulások észlelése és visszarendezése miatt utólagos pálya kiszabályozást is végeznek. Amint ezzel is készen vannak, 120 km/h sebességgel közlekedhetnek a vonatok.

A következő fázisban folytatódhat az aluljáró és az összekötő út megépítése. A Sárberek felőli oldalon az alapozó munkák már láthatóak, a vasúti híd forgalomba helyezése után a bánhidai oldalon is tovább tud dolgozni a kivitelező, eddig csak a vasútépítéssel nem érintett szakaszon végeztek útépítést.

Szabó Imre tájékoztatása alapján az aluljáró 2022. év végéig szerkezetkész állapotban lesz, az építés a tervek szerint halad. Ezután a befejezőmunkák (sóvédelem, korrózióvédelem, korlátépítés, stb.) következnek.

Az A-Híd Zrt. projektvezetője elárulta, az esőzések miatt a munkagödörből folyamatosan szivattyúzni kell a vizet. Ez az aluljáróban később is problémát okozna, ezt egy vasbeton záportározó építésével oldották meg, ez gyűjti össze a csapadékot. Két szivattyú fog gondoskodni arról, hogy innen a megfelelő csatornába folyjon tovább a víz.

Az építkezés során eddig 10 ezer köbméter földet termeltek ki, ezt Felsőgallára, egy régi elhagyott kőbányába szállították. Nagyjából 3 ezer köbméter betont építettek be eddig az aluljáró és vasúti híd szerkezetébe.

A 2x1 sávos utat, a bicikliutat és járdát csak a műszaki átadás és forgalomba helyezés után vehetik birtokba a helyiek. A kivitelezés szerződés szerinti határideje 2023. március vége.

Cikk folytatása: ITT

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya

2024. Február 25. 15:23, vasárnap | Helyi

Korszerűsítik a komáromi idősek otthonát

Energiamegtakarítást eredményező, komplex felújítást végeznek a komáromi bentlakásos idősek otthonában, ahol 90 embert gondoznak - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

2024. Február 17. 16:39, szombat | Helyi

Új üzemcsarnokot épített a tatabányai Motor-Classic

A veterán autókat felújító és egyedi fémalkatrészeket gyártó tatabányai Motor-Classic Zrt. termelő területét egy új, 2000 négyzetméteres üzemcsarnokkal bővítette, ahol fémmegmunkáló CNC egységet alakítottak ki.

2024. Február 10. 12:44, szombat | Helyi

A Tatabányai Járásbíróság első fokon két és fél év börtönbüntetésre ítélt egy férfit

Az oroszlányi Malom-tónál láncfűrésszel másokat fenyegetett, majd rátámadt az őt megfékezni igyekvő rendőrökre.