Hírek
2012. Október 07. 20:52, vasárnap | Helyi sport
Műfüves pályát avattak
Negyedik alkalommal rendezték meg az Alsógallai Családi napot, mely alkalomból hivatalosan is felavatták a Falurét melletti játszótérrel szomszédos műfüves pályát is.
Dr. Kancz Csaba, a körzet önkormányzati képviselője büszkén mesélt a városban elsőként átadott grundpályáról, melyet pályázati pénzből és képviselői keretéből sikerült megvalósítani. „Ez nem csak egy focipálya, ez egy újabb lehetőség a közösségi együttlétre és mindenekelőtt az egészséges életmódhoz elengedhetetlen, sportolásra.” – mondta az alpolgármester. Egyúttal megkérte az itt élőket, hogy a műfüves pályát kulturáltan, sportolásra használják, és vigyázzanak rá.
Ezt segíti a kamerás figyelőrendszer is, melyet a kora reggeltől késő estig nyitva lévő, tizenkettőször huszonhat méteres grundpályához helyeztek el. A képviselőtől azt is megtudtuk, hogy minden kedden délután, képzett szakemberek tartanak foglalkozást a pályán. Dr. Kancz Csaba, mint alpolgármester arról is beszámolt: hosszú távú cél a város részéről, hogy Tatabánya több pontján is megvalósulhasson hasonló pálya építése. A családi napon nem csak focizásra volt lehetőség, a Városi Szabadidősport Szövetség gondoskodott más sportszerekről is a rendezvényen, így kipróbálhatták azokat kicsik és nagyok egyaránt. A kisvasút egész délután telt kocsikkal közlekedett a téren, de az ugrálóvárat is rendszerint megtöltötték a zsibongó gyerekek. Az egészen sötétedésig tartó programok között, a Vidámságok Háza óvónői és a gyerekek mesejátékkal készültek, amelybe igyekeztek bevonni a nézősereget is. „Közel háromezer ember él itt Alsógallán, arcról ismerjük egymást és évente egyszer jó érzés összegyűlni, beszélgetni és látni, ahogy gyermekeink együtt játszanak. – fogalmazott Dr. Kancz Csaba a körzet önkormányzati képviselője a családi nappal kapcsolatban.
A közös játékok, beszélgetések, és az új műfüves pályán való focizás, egészen sötétedésig kitartott és csupa mosolygós arcot lehetett látni a távozók között.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 10. 00:00, szerda | Helyi sport
Kézilabda Európa-liga - A Tatabánya főtáblás, négy további magyar csapat a selejtezőben
A Tatabánya a főtáblán, a négy további magyar együttes pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a kézilabda Európa-ligában.
2024. Július 20. 07:21, szombat | Belföld
Ferenc pápa: az olimpiai játékok a békét, nem a háborút hirdetik
2024. Július 20. 07:21, szombat | Sport
Vasárnap rendezik a Balaton-átúszást
Vasárnap rendezik meg a szombatra tervezett, Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást.
2024. Július 20. 07:19, szombat | Belföld
EM: kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálat az akkumulátorgyáraknál
A zöldenergia a jövő, a magyar gazdaság jövője is. A zöldenergia előállításával, tárolásával foglalkozó vállalatok, üzemek száma egyre nő.