Hírek
2012. Március 30. 10:45, péntek | Helyi
30 mázsa hal érkezett a környei tóba
![30 mázsa hal érkezett a környei tóba](/external/image_cache/0/1/6/0168f684582506b206ea3497968acafb.jpg)
Türelemmel várták a halas autó megérkezését csütörtökön a Vackor Óvoda apróságai a környei tó partján, s megérte, hiszen Hartmann Ákos tógazda „fogott is ki” nekik párat, hogy megsimogathassák.
Igaz, volt, aki elhúzta a kezét, mondván, hogy csúszik és nyákos, a haltelepítés végén azért nem maradt el a „tök jó volt” összegzés sem.
A tóban ezúttal majdnem 2,5 millió forint értékben 25 mázsa ponty, s 5 mázsa amur talált ideiglenes otthonra mindaddig, amíg nem akadnak horogra. Török Mihály, a Horgász Egyesület elnökének tájékoztatása szerint a most érkezett halak egyenként átlagosan 2 kilósak, s hamarosan újabb 5 mázsa ponttyal gyarapodik a tó halállománya. Az engedéllyel rendelkező horgászoknak pedig bőven lesz lehetőségük kapásra várni, hiszen az egyesület januári közgyűlésén az elnökség bejelentette: mivel a tagság részéről egyre többször fogalmazódott meg az igény az éjszakai horgászatra, úgy határoztak, hogy az év minden napján 0-24 óráig engedélyezik.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.