Hírek
2013. Október 09. 08:34, szerda |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
75 millió forintos útfelújítás
![75 millió forintos útfelújítás](/external/image_cache/b/4/3/b43ba758d35f6c0f3ac5400698005a31.jpg)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hazai úthálózat fenntartója Tatabányán is hamarosan elkezdi két kiemelt, forgalmas útvonal felújítását.
Ezt jelentette be a helyszínén Czunyiné dr. Bertalan Judit útügyi biztos, Schmidt Csaba polgármester és Barabás Zsolt, a társaság megyei igazgatója.Tatabánya megyei jogú várost közvetlenül érintő útszakasz a Tatabánya - Kisbér összekötő út kezdő csomópontjától (Penny Market) az M1 autópálya újvárosi lehajtó ágáig tart. A tatabányai útszakasz tervezett költsége meghaladja a 34 millió forintot, a további szakasz közel 41 millió forint. A munka első lépéseként lemarják a meglévő rossz minőségű aszfaltburkolat, majd a lokális burkolathibák kijavítása után egy új változó vastagságú kopóréteget építenek be. Az új burkolaton a szükséges burkolatjelek is megújulnak. A kivitelezés várhatóan október végén, illetve november elején kezdődhet meg és az időjárástól függően, szeretnék még ebben az évben befejezni.Czunyiné dr. Bertalan Judit útügyi biztos elmondta: a felújítások helyszíneit a Magyar Közút állította össze a megyei útügyi biztosok közreműködésével. A program keretében Komárom-Esztergom megyében 15,8 kilométernyi utat újítanak fel, közel egymilliárd forintból.Schmidt Csaba polgármester hangsúlyozta, hogy a tatabányai felújítás két útszakasza kiemelt fontosságú a város közlekedése szempontjából, hiszen jelentős a forgalma, nem szólva arról, hogy az M1-es autópályára való feljutást is biztosítja. Hozzátette: az önkormányzat ide évben saját költségvetési keretéből mintegy 220 millió forintot fordított útjainak felújítására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.