Városlista
2024. július 30, kedd - Judit

Hírek

2015. Március 18. 10:21, szerda | Helyi
Forrás: www.police.hu

A gyanúsított is kórházba került - videóval!

A gyanúsított is kórházba került - videóval!

S. Zoltán gyanította, hogy szüksége lesz a magával vitt késre, melyet a verekedés során használt is.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 29 éves baji S. Zoltán ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 16-án 23 óra körüli időben bántalmazta tatabányai ismerősét.



A nyomozás jelenlegi állása szerint a sértett és a gyanúsított egy asszony miatt került szóváltásba először az interneten, majd személyesen. A vita dulakodássá fajult a sértett és a gyanúsított között, melynek utóbbi több késszúrással vetett véget. A bántalmazást követően mindkét férfi kórházba került. S. Zoltánt 2015. március 17-én délután hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

A videó megtekinthető IDE kattintva!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi

Kézilabda-EL

Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya

2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi

ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN

A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.

2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi

Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton

Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.