Hírek
2014. Január 23. 14:02, csütörtök | Helyi
A lopásért nem, de a rablás miatt őrizetbe vették a 19 éves férfit
![A lopásért nem, de a rablás miatt őrizetbe vették a 19 éves férfit](/external/image_cache/d/4/9/d490c0e0fcbaa253c6c22e8c41201f77.jpg)
Lopás vétség elkövetése mellett rablás bűntett elkövetésével is meggyanúsította a rendőrség a 19 éves K.A-t.
A férfit 2014. január 22-én állították elő a rendőrök, miután különböző élelmiszereket és több üveg szeszesitalt tulajdonított el egy tatabányai hipermarketből. K. A. sajtokat, zöldséget, több tábla csokoládét, szalámit és négy üveg vodkát tett a kosarába. Ezután a ruházati osztályra ment, ahol az alkoholt tartalmazó üvegekről leszedte az áruvédelmi eszközöket. A fiatal férfi egy zsebtáskát is elemelt az egyik polcról, ebbe tette bele az eltulajdonítani kívánt termékeket. A biztonsági őrök megvárták, hogy a pénztárnál kifizesse a kosarában hagyott egy zacskó chips-et, majd a kasszától való távozást követően feltartóztatták. Gyanúsítotti kihallgatását követően ebben az ügyben nem vették volna őrizetbe, de egy másik miatt már a Tatabányai Rendőrkapitányság fogdájába került. Gyanú merült fel ugyanis arra vonatkozóan, hogy K.A. 2014. január 19-én a tatabányai buszvégállomáson megfélemlítve a sértettet elvette mobiltelefonját. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.