Hírek
2012. Május 12. 09:00, szombat | Helyi
A második kerékjegy sorsolás
A Tatabányát, Vértesszőlőst és Tatát összekötő Által-ér völgyi kerékpárút legkésőbb az év végéig befejeződik.
A Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetségek Szövetsége (KEM SZÖSZ), a megvalósítás gesztora kerékjegyet bocsátott ki 200 és 500 forintos címletekben a kerékpárút építése támogatása céljából. Kerékjegy vásárlásával bárki a kerékpárút építésének támogatója lehet. A kerékjeggyel értékes nyereményeket, köztük márkás kerékpárt is lehet nyerni. A második sorsolásra a Vértesszőlősi Polgármesteri Hivatalban került sor.
A sorsoláson Horváthy Lóránt, a KEM SZÖSZ elnöke, Tata alpolgármestere köszöntötte a megjelent vendégeket, többek között, Ablonczy Dánielnét, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökét, Szutter Leventét és Horváth Zoltánt, a megyei természetbarát szövetség elnökét is. Ablonczy Dánielnétől, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökétől megtudtuk, hogy az idei évben el kell készülnie a száz százalékosan pályázati pénzből készülő Által-ér-völgyi kerékpárútnak, így legkésőbb idén december 31-ig befejezik a munkákat. Szutter Levente, a Tatabánya Pont ügyvezetője elmondta: nagyszámú megkeresés éri őket a kerékpárúttal kapcsolatban. Sokan várják, hogy biztonságosan kerékpározhassanak Tatabánya és Tata között. A nagy érdeklődés, ami a kerékjegyek iránt van, is bizonyítja, hogy mindhárom érintett település lakói már nagyon várják, hogy elkészüljön a kerékpárút. A mostani sorsolás díjai értékesebbek voltak, mint amik az elsőn voltak, és ez az egyre gyarapodó támogatóknak köszönhető. A mostani sorsoláson a szerencsekerékben 1813 kerékjegy sorszámát forgatta Horváth Zoltán, az akció mozgatórugója.
A fődíjat, a megyei természetbarát szövetség által felajánlott márkás kerékpárt a zöld színű, 0152 sorszámú kerékjegy tulajdonosa nyerte.
A szintén értékes felnőtt rollert, amelyet a vértesszőlősi önkormányzat ajánlott fel, a zöld 2767 sorszámú kerékjegyet vásárló viheti haza.
A további nyertes számok, kékek (500 forintos jegyek).
0164: fejvédő és Által-ér-völgyi kerékpárút emblémájával ellátott fotó.
1452: kerékpár első lámpa és póló.
0192: zárható kerékpáros doboz és emblémás póló.
1475: kerékpáros hátizsák és póló.
0213: váztáska és póló.
0044: Tatabánya város díja plusz póló.
1476: Tatabánya város díja plusz póló.
1052: Tata város díja és póló.
1480: Tata város díja és póló.
Zöldek (200 forintos kerékjegyek).
1538: kerékpáros táska és póló.
0174: napszemüveg és póló.
1605: napszemüveg és póló.
2481: kerékpáros táska és póló.
0301: kerékpáros mez és póló.
1339: Tatabánya város díja és póló.
1724: Tatabánya város díja és póló.
2277: Tatabánya város díja és póló.
0602: Tata város díja és póló.
1378: Tata város díja és póló.
1780: Tata város díja és póló.
1766: Tata város díja és póló.
A nyereményeket 2012. július 15-ig vehetők át.
A most és az előzőleg Tatabányán értékesített kerékjegyek részt vesznek a harmadik sorsoláson is, amelynek időpontja az Által-ér-völgyi kerékpárút átadásakor lesz az év végén. A nyeremények keddenként és csütörtökönként 16.30-18 óráig vehetők át, a KEM SZÖSZ székházában (Tatabánya, Fő tér 4.). Előzetesen lehet érdeklődni Baranyáné Szirmai Editnél (34/510-502) és Péntek Sándornál a 30/437-9572-es telefonszámon.
A második kerékpárjegy sorsolásra a nyereményeket felajánlották: Schmidt Csaba, Tatabányai polgármestere, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke, Michl József, Tata polgármestere, dr. Nagy Sándor, Vértesszőlős polgármestere, Jel Kft. (Tatabánya), M-Bike Kft. (Tatabánya), Szigetvári István (Tata), KEM SZÖSZ, a megyei természetbarát szövetség és a megyei kézilabda-szövetség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.