Hírek
2013. Július 01. 08:32, hétfő | Helyi
A rendőrségen kötöttek ki a garázda személyek.
![A rendőrségen kötöttek ki a garázda személyek.](/external/image_cache/3/1/0/310828e928de5c915f278f9bff6ada2d.png)
Egy nagyobb csoport gyűlt össze 2013. június 28-án délelőtt Tatabánya belvárosában egy lakótömb előtt.
Férfiak, nők, gyerekek kiabáltak, fenyegetőztek. Már ez félelmet és megbotránkozást keltett a házban lakókban, de igazán csak akkor ijedtek meg, mikor üvegcsörömpölés halottak, melyet a korábbinál is nagyobb hangoskodás követett.
Rendőrök érkeztek a helyszínre, akik véget vetetettek a garázdaságnak. Az intézkedés során kiderült, hogy a ház előtt álló csoport egy ott lakó testvérpárt kívánt móresre tanítani. A 19 éves B. László volt mind közül a legerőszakosabb. Puszta ököllel beütötte a lépcsőház bejárati ajtajának üvegét, de oda nem tudott bejutni, mert megérkeztek az egyenruhások. A rendőrök a 36 éves B. Jánost, a 39 éves B. Zoltánt, a 19 éves ifj. B. Zoltánt és a 22 éves B. Norbertet előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, B. Lászlót pedig sérülése ellátása végett a mentő kórházba szállította. Gyanusítotti kihallgatásukat követően ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.