Környén hagyományosan ökumenikus istentisztelettel kezdődött az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség.

Puskás Sándor, a 22 esztendős környebányai fiatalember ötödéves orvostanhallgatóként utazott 1956 októberében a fővárosba, ahol 23-án este 8 és 9 óra között sebesültmentés közben halálos lövés érte a rádiónál. Ő volt az első áldozatok egyike. Családja több mint három hét után kísérhette utolsó útjára, temettethette el Farkasréti temetőben – emlékezett a falu szülöttére és az áldozatokra a környebányai közösség szerdán annál az emlékműnél, melyet a forradalom fél évszázados évfordulóján állíttattak, s melyen márványtábla tiszteleg Puskás Sándor mártírhalála előtt. A megemlékezés részeként Beke László polgármester és Svétecz László önkormányzati képviselő, valamint a jelenlévők helyezték el a kegyelet virágait és mécseseit.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepség Környén hagyományosan a református templomban kezdődött, ahol Bedy Sándor plébános és Nagy Péter református tiszteletes tartott ökumenikus istentiszteletet. Bedy Sándor a mosonmagyaróvári sortűz borzalmas emlékeit és az azt követő időszakot idézte fel, melyet fiatalemberként élt át. A katonák nem akartak lőni, de a parancsnok ekkor feléjük lőtt, mire ők engedelmeskedtek a tűzparancsnak. Az emberek hiába feküdtek a földre, amikor kiürültek a géppuskák tárai, az ablakokból kézigránátokat dobtak a sebesültek közé… 116 halott volt… Ha pár évvel idősebb vagyok, talán én is ott veszítem az életem. Ha pedig gyermek lettem volna, talán most semmit sem tudnék, semmit sem értenék az eseményekből – fogalmazott a plébános.
Isten emlékezni tanítja az ő népét. Azért, hogy jól emlékezzen, s ne csak az emberekre emlékezzen, hanem minden emberi esemény mögött Isten hatalmas tetteire. Mert ha csak önmagára emlékezik, az még nem elég, attól még bizony elveszhet a nép. Ha egy nép úgy tud emlékezni a múltra, hogy Istenre is emlékezik, akkor ennek a népnek van jövője is – hangzott el Nagy Péter református tiszteletes igehirdetésében, majd a megemlékezés a Művelődési Házban folytatódott.
Kié ma 1956? Kié ma gyönyörűséges szabadságharcunk öröksége? – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Beke László, s a választ így fogalmazta meg: azoké, akik nem elégedtek meg a hazugságokkal, s ezért elindultak, hogy megkeressék és felfedezzék az igazságot és a szabadságot. Azoké, akik emlékeztek mindarra, ami velük, szüleikkel, nagyszüleikkel, a városukkal és a hazájukkal történt. Azoké, akik fontosnak tartják a szabadságot, és hisznek abban, hogy közösen tudunk egy jobb és igazságosabb világot teremteni a hétköznapjainkban. 1956 mindenkié, aki hisz a demokráciában, hisz a népfelség elvében, mindenkié, aki hisz a közösség erejében és igazságában, s ezért megvet mindenféle zsarnokságot, mindenféle önkényt. A polgármester végül Déry Tibor gondolatait idézte: A suhancok forradalma, mondták! Mától kezdve a „suhanc” szó szent előttem. Évek óta kétségbeesve figyeltem a magyar ifjúságot: ájultan hallgatott. Október 23-án felállt és helyreütötte a nemzet becsületét. Megrendülten és tisztelettel megemelem a kalapom előtte. Úgy, ahogy kívántam és kértem és reméltem: 48 ifjúsága után most támadt a hazának egy 56-os ifjúsága is.

„Ez a föld a te hazád” – ezzel a címmel következett a Szivárvány Táncegyüttes emlékező műsora, melyben a mai napig sokak által sokszor megfogalmazott kérdésre keresték a választ: mi is történt 1956. október 23-án?
A megemlékezés a Kegyeleti Parkban zárult. A környei önkormányzat nevében Beke László polgármester és Orlovits Tímea jegyző, a szlovákiai testvértelepülés, Tardoskedd képviseletében Tóth Marián polgármester, Csanda József és Mészáros Imre helyezte el az örök emlékezés virágait, majd a német nemzetiségi önkormányzat, a pártok, civil szervezetek, az általános iskola diákönkormányzatának képviselői és a megjelentek hajtottak fejet, s lobbantották lángra a kegyelet mécseseit.