Hírek
2014. Június 27. 00:00, péntek | Helyi
Átadták a -Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért- díjakat
![Átadták a -Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért- díjakat](/external/image_cache/6/7/5/6752100c7372c2aacb3ddadc83228b64.jpg)
Átadták a 2013. évi Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért” díjakat csütörtökön a megyeházán
A díjazottakat Czunyiné Dr. Bertalan Judit államtitkár, Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Szerencsés László, a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke köszöntötte.
„Ez a nap a munka, a tehetség és a szorgalom elismeréséről szól“ - méltatta a díjazottakat Czunyiné Dr. Bertalan Judit, aki hozzátette a kitüntetéseket most átvevő vállalkozók nemcsak a gazdaság területén álltak helyt becsülettel, hanem számos társadalmi feladatot is vállaltak, erősítve ezzel a civil szférát.
Popovics György elmondta, a megye gazdasági erejét mutatja, hogy évről-évre
számos vállalkozás közül kell kiválasztani az elismerésre méltókat, a döntésben szakmai zsűri segítette a közgyűlés munkáját.
A közgyűlés elnöke ismertette, hogy a megye gazdaságfejlesztési programjára 2020-ig 28 milliárd forintos forrás biztosítását tervezik, illetve Tatabánya és térsége az előttünk álló hat évben 12 milliárd forintot fordíthat fejlesztésekre.
Popovics György köszöntője végén elmondta, hogy Komárom-Esztergom megye értéktárába bekerült a Kocson készült könnyű szekér, mely kocsi elnevezéssel több nyelvben is meghonosodott, majd erről emléklapot adott át Bódis Jánosné polgármesternek.
„Tehetség, szakmaszeretet mellett ambíció is kell, hogy valaki a megye gazdaságának kitüntetettje legyen“ – mondta pohárköszöntőjében a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke. Dr. Szerencsés László hozzátette, a kamara nagy hangsúlyt fektet a tagok ambícióinak felkeltésére, képzésére és továbbképzésére, a duális szakmunkás-képzéstől a mestervizsgákig, a szakmai versenyeken túl a továbbképző tanfolyamokig.
A díjazottak névsora
Komárom-Esztergom Megye Vállalkozója 2013-ban
Molnár Gábor egyéni vállalkozó, bútorasztalos mester, Esztergom
Mócher Imre egyéni vállalkozó (fémalkatrész gyártás), Kisbér
Komárom-Esztergom Megye Agrárvállalkozása 2013-ban![](http://www.infotatabanya.hu/external/uploaded_images/53ac1991f2d58.jpg)
![](http://www.infotatabanya.hu/external/uploaded_images/53ac1991f2d58.jpg)
Nagy Lajos, a nagyigmándi vágóhíd és kisfeldolgozó vezetője
Antal Mihály családi gazdálkodó, Bokod
2013. év Innovációs Vállalkozása Komárom-Esztergom Megyében
Jurop Telekom, Esztergom
Komárom-Esztergom Megye Beruházója 2013-ban
FOREST-PAPIR Kft., Nyergesújfalu
Komárom-Esztergom Megye Kis- és Középvállalkozása 2013-ban
IRON TRADE HUNGARY Kereskedelmi Kft., Tatabánya
Különdíj
Diamond Electric Magyarország Kft., Esztergom
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.