Hírek
2015. Augusztus 13. 09:24, csütörtök | Helyi
Atlétika
![Atlétika](/external/image_cache/0/d/6/0d6135358a408e5f124bef682f96283d.jpg)
A székesfehérvári ARAK Utánpótlás Akadémia adott otthont a 2015.évi felnőtt egyéni országos bajnokságnak.
A TSC-Geotech maroknyi csapattal vett részt az atlétika legnagyobb hazai megmérettetésén.
Sportolóink két ezüstérmet és egy döntős helyezést értek el, közülük ki kell emelni természetesen a két ezüstérmes sportolót Hoffer Krisztinát és Luterán Petrát, de az új egyéni csúcsot elérő gerelyhajító Schmölcz Márk Xavér is kiváló eredményt ért el.
Krisztina a fedett-pályás magyar bajnoki címe után makacs achilles-in sérüléssel bajlódott és nem is tudott felkészülni az országos bajnokságra. Pozitív hozzáállásának köszönhetően mégis rajthoz állt és a sérüléssel együtt is így ezüstérmet tudott szerezni.
Petra helyezése a felnőttek között kiválónak mondható, mivel a szám favoritjával Szabó Barbarával, aki olimpiai szintet produkált az elmúlt napokban még nem tudja felvenni a versenyt.
Xavér egyéni csúcsa és hatodik helyezése feltétlen dicséretet érdemel, mivel a junior európa-bajnokságon sérülést szenvedett és abból felgyógyulva egyéni csúccsal szerezte meg a felnőttek között a hatodik helyezést.
A sportolók eredményei:
magasugrás
Luterán Petra 178 cm. II. hely
hármasugrás
Hoffer Krisztina 12,59 m. II. hely
gerelyhajítás
Schmölcz Márk Xavér 69,05 m. VI. hely
Edzők: Hoffer József, Luterán László, Schaffer Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.