Hírek
2014. Szeptember 17. 10:05, szerda | Helyi
Bringásreggeli és Autómentes Nap
![Bringásreggeli és Autómentes Nap](/external/image_cache/e/1/a/e1a5a3ba14237028285bb5c1924b2353.jpg)
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezik a „Bringás reggelit” és az Autómentes Napot városunkban, Európai Mobilitási Hét keretében.
Szeptember 19-én, pénteken a kerékpárral munkába igyekvőknek az Ipari Park bejáratnál, a Búzavirág utcában reggel hattól, az iskolába menőknek pedig az Árpád téren kedveskednek egy-egy csomag reggelivel a nap kezdetén. A program vasárnap folytatódik a Megyeháza előtti parkolóban, melyet délelőtt tíz órától egészen délután négy óráig kivételesen nem az autók fognak uralni.Az Európai Mobilitási Hét tatabányai programjai csütörtökön délután fél háromkor a XI. Tricepsz triatlon váltóval kezdődnek a Gyémánt Fürdőben, majd pénteken a „Bringás reggelivel” folytatódnak.
Az Autómentes nap keretében vasárnap délelőtt tíztől sport- és kerékpáros ügyességi játékokkal, közlekedésbiztonsági teszttel, aszfaltrajz versennyel, illetve ingyenes légvárral, trambulinnal és kisvasúttal várják a gyerekeket, akik az interaktív standokon sok érdekességet megtudhatnak többek között a klímavédelemről és az energiahatékonyságról is. A kerékpáros ügyességi bemutatókat kora délután nézhetjük meg, majd a kerékpáros felvonulás három órakor kezdődik, amit a kicsik kezdenek a parkoló körbe bringázásával, a nagyobbak pedig a városban kerekezhetnek. A rendezvény zárásaként tombolasorsolásra is sor kerül. A legaktívabb iskola vagy óvoda egymillió forint értékű játszóeszközt kap ajándékba. A tavalyi évhez hasonlóan az Autómentes napon idén is ingyenesen utazhatunk a helyijáratos autóbuszokkal.Rendezők és támogatók: Tatabánya Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, A Vértes Agorája, Tatabánya Pont, Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség, KEM-MTESZ Szervezet, Vértes Volán Zrt., KEM-i Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv, Tatabányai Rendőrfőkapitányság – Közlekedési Osztály, Tatabányai Klímakör Közhasznú Egyesület, Északdunántúli Vízmű Zrt., TRICEPSZ Triatlon, Kerékpáros és Szabadidősport Egyesület, Vulkán Tömegsport Egyesület, Tatabányai Cement Természetjáró Egyesület, Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület, Vértesi Erdő Zrt.
Fotó forrás: Facebook/Tatabánya - Bringaváros
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.