Hírek
2014. Május 30. 10:57, péntek | Helyi
Búcsú az ovitól
![Búcsú az ovitól](/external/image_cache/7/9/8/7983eea1e925387c4a1905ba803d45b5.jpg)
Könnyes szemű, de vidám szülők és hozzátartozók jelenlétében tartották meg az Alsógallai Óvoda ballagási ünnepségét, ahol dr. Kancz Csaba alpolgármester, a település önkormányzati képviselője köszöntötte a jelenlévőket
Az alpolgármester elmondta, nagyon örül, hogy eljött ez a pillanat, hiszen azt jelenti, hogy a jövő tanévben új első osztályosok lépnek be az iskola kapuján. – Külön öröm számomra, hogy itt Alsógallán a nemzetiségi oktatás a német nyelv ápolását, a német kultúra hagyományainak erősítését szolgálja. Jó volt látni, hogy szinte minden alsógallai rendezvényen szerepeltek az óvoda csoportjai – nem is akármilyen sikerrel. Az óvoda évről évre szépül, egyre több a játék, egy pályázat keretében sikerült EU-s szabványoknak megfelelő esésvédő, ütéscsillapító játszótéri gumiburkolatot beszereznünk, az árnyékolót pár héttel ezelőtt adtuk át, nyáron pedig a kerítés fog megújulni – hangsúlyozta az alpolgármester, aki hozzátette: minden életkornak megvannak a szépségei és a nehézségei, nincs is szebb feladat, mint szülőnek lenni. Azok a könnycseppek, melyek most ott bujkálnak a szülők szemében, az öröm könnyei, remélem, ott lesznek majd az iskolakezdés első napjaiban is, hiszen ez azt jelenti, hogy felelősséggel viseltetünk gyermekeink sorsa iránt – fogalmazott dr. Kancz Csaba. Az alpolgármester beszéde után a búcsúzó gyerekek és a még az óvodában maradók műsorát hallgathatta meg a közönség. Ezt követően nyugdíjazása alkalmából kedves dallal és sok virággal köszöntötték Werle Istvánnét, az óvoda legendás Örzséjét, majd közös nyárköszöntő tánccal kergették szét a gyülekező esőfelhőket.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.