Hírek
2014. Május 26. 08:35, hétfő |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Cigiért ütöttek
![Cigiért ütöttek](/external/image_cache/1/0/3/1037c401fc4230993bdf3796ed32e45e.jpg)
A Tatabányai Rendőrkapitányság őrizetbe vette a három gyanúsítottat.
Csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 20 éves V. László és két fiatalkorú társa ellen. A gyanú szerint a három gyanúsított 2014. május 25-én egy tatabányai bevásárlóközpont parkolójában szólította le a későbbi sértettet. Cigarettahüvelyt kértek tőle, amit meg is kaptak, de ez nem volt elég nekik. Ütni kezdték a sértettet és elvették a dohányát, valamint a cigarettatöltőjét is. Ezt követően a tettesek elmenekültek a helyszínről. A tatabányai rendőrök, amint tudomást szereztek a bűncselekményről, a gyanúsítottak felkutatására indultak. V. Lászlót és két 16 éves társát egy óra múlva Tatabányán elfogták az egyenruhások és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatásukon elismerték a bűncselekmény elkövetését. A három gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.