Hírek
2013. Szeptember 12. 08:23, csütörtök | Helyi
Csak próbálkozni tudott a lakásbetörő, a járőrök egyből ellfogták
![Csak próbálkozni tudott a lakásbetörő, a járőrök egyből ellfogták](/external/image_cache/6/1/0/61051d3c25610be67d33301435fe8d39.jpg)
Üvegcsörömpölésre figyeltek fel a lakók 2013. szeptember 11-én Tatabányán. Azonnal hívták a rendőrséget.
Az egyenruhások gyorsan, de hangtalanul érkeztek a helyszínre, mert tudták, az elkövető még a lakásban tartózkodik. A járőrök tetten akarták érni, ezért azt az utat választották, amit a betörő. A rendőrök bemásztak a betört erkélyajtón, majd egy belső szobában, a szekrényben kutakodva megtalálták a 19 éves gyanúsítottat. A fiatalember azt állította, hogy ő a lakás egyik lakója, arra azonban már nem tudott magyarázatot adni, miért az erkélyen át, az ajtót betörve „ment haza” és miért kutatta át a szekrényeket. V. Tamást az egyenruhások előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene – őrizetbe vétele mellett – dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.