Hírek
2012. Július 13. 09:04, péntek | Helyi
„Családbarát város vagyunk”
Schmidt Csaba polgármester a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Lakitelken megrendezett nyolcadik kongresszusának nyitónapján vette át a „Családbarát Önkormányzat Díjat”.
A népesedés világnapjához kapcsolódó elismerésre egy tizenöt pontos szempontrendszer alapján az egyesület helyi közösségei, szakértői, tagjai tesznek javaslatot.
Nagy megtiszteltetés a díj, úgy érzem az elmúlt időszakban sok olyan lépést tettünk, amelyek bizonyították, valóban családbarát város vagyunk – fogalmazott Schmidt Csaba. A polgármester elmondta: folyamatosan emelkedik a bölcsődei ellátást igénybe vevők száma, az óvodák, iskolák zavartalan működéséhez is adottak a feltételek.
Emlékeztetett arra, hogy a sikeres munkahelyteremtés nélkülözhetetlen a családok biztonsága érdekében. Szólt arról is, hogy az önkormányzat kezdeményezte a település vállalatainál a családbarát munkahely megteremtését. A „Tatabánya Hazavár” program pedig a családalapításban is segíteni kívánja a fiatalokat. A most indítani tervezett egészséget szolgáló programunkkal is szeretnénk a családokat támogatni – hangsúlyozta Schmidt Csaba.
A négynapos rendezvényre több mint 250, az ország határain belülről és túlról érkezett népes család érkezett. A szakmai előadásokból és kapcsolatépítő programokból álló négynapos rendezvény kapcsolódik a tevékeny időskor és a nemzedékek közötti együttműködés nemzetközi évéhez is.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a rendezvény fontos küldetésének nevezte, hogy üzenjen a fiataloknak: ha felelős szülőkké akarnak válni, akkor erre alaposan fel is kell készülni. Reményei szerint a kongresszuson a szülők őszintén beszélnek majd egymásnak a gyermekvállalás tapasztalatairól, így annak örömei mellett gondjairól is.
A Családbarát Önkormányzat Díjat Tatabánya mellett Csopak, Dévaványa, Mezőberény, Mosonmagyaróvár, Pázmánd önkormányzata vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.