Hírek
2014. Január 08. 13:26, szerda | Helyi
Díjkitűzés - rablót keresünk!
![Díjkitűzés - rablót keresünk!](/external/image_cache/1/7/7/177020e172a1e1042c5838108015d31f.jpg)
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat 11040/723/2013.bü. számon rablás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2013. december 8-án 19 óra 45 perc és 20 óra 45 perc közötti időben, Oroszlányban az Alkotmány úton leszólította a sértettet. Cigarettát kért, de nem kapott. Az ismeretlen ezt követően már nem dohányt kért, hanem a férfi pénztárcáját követelte, de a sértett azt sem adta önszántából. Fenyegetés hatására adta oda a grafikán látható férfinak, aki ezt követően a társaságában lévő két férfival együtt távozott.
Az Oroszlányi Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén.
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Komárom-Esztergom Megye Rendőrfőkapitánya bruttó 100.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.
A díjkitűzés annak visszavonásáig érvényes, de legkésőbb 2016. december 17. napján hatályát veszti.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.