Hírek
2013. Augusztus 30. 13:12, péntek | Helyi
Ékszerben utazott
![Ékszerben utazott](/external/image_cache/4/6/5/46531dfa8f164e1b159c6a2d67e94bb9.jpg)
Csatlakozhat társaihoz, bíróság elé áll az ékszertolvaj.
Egy háromfős tolvajbanda járta az országot 2012-ben és lopott el nagy mennyiségű arany ékszereket. A dolgozókat nem bántották, vásárlást színlelve, figyelmüket elterelve tulajdonították el az értékeket. 2012. március 2-án Tatabányán követtek el bűncselekményt. A tatabányai rendőrök a három elkövetőből egyet elfogtak, a kétfősre fogyatkozott csapat második tagjára pedig 2013. február 27-én összehangolt akció keretén belül Budapesten találtak rá a rendőrök. Az ellenük folyó eljárást a rendőrség már korábban lezárta és vádemelési javaslattal megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek.
A harmadik tolvaj Németországba szökött és hónapokon át bujkált ott a hatóságok elől. Végül a 26 éves R. Róbert 2013. augusztus 5-én önként jelentkezett a Tatabányai Rendőrkapitányságon. Részletes beismerő vallomást tett az általa elkövetett bűncselekményekről. Társaihoz hasonlóan vele szemben is – előzetes letartóztatása mellett –11 rendbeli jelentős értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya, melyet 2013. augusztus 29-én vádemelési javaslattal küldött meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.