Hírek
2015. Július 16. 10:34, csütörtök | Helyi
Elaludt, miközben igazoltatták a rendőrök
![Elaludt, miközben igazoltatták a rendőrök](/external/image_cache/d/c/7/dc73b7ad38161f22ceaff732fbffa0f7.jpg)
Egy, a haladó sávok között cikázó, a piros jelzőlámpán áthaladó járművezetőt állítottak meg 2015. július 15-én 22 órakor a rendőrök Tatabányán.
Valószínű ezzel megelőztek egy közúti közlekedési baleset bekövetkezését a város egyik legforgalmasabb főútján.
A kocsit egy 45 éves tatabányai asszony vezetette. Igazoltatása közben a nő közölte, hogy alkoholt nem fogyasztott, ugyanakkor több nyugtatót és altatót is bevett mielőtt volán mögé ült volna. A rendőrök azt még ellenőrizni tudták, hogy valóban nem ivott szeszesitalt, további kérdéseket azonban már nem tudtak feltenni neki, mert a járművezető elaludt. A járőrök mentőt hívtak hozzá, amely kórházba vitte. Az egészségügyi intézményben a járművezetőtől vér- és vizeletmintát vett az orvos. A Tatabánya Rendőrkapitányság a járművezető ellen az általa elkövetett szabályszegések miatt szabálysértési eljárásokat indított.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 21. 08:25, vasárnap | Belföld
Levelet kaptak a friss diplomások a miniszterelnöktől
Az érettségiző diákok után most a diplomások kaptak miniszterelnöki köszöntőt - írta a Magyar Nemzet online (MNO) szombaton.