Hírek
2014. Március 12. 13:08, szerda | Helyi
Elfogás és ítélet három napon belül
![Elfogás és ítélet három napon belül](/external/image_cache/b/7/7/b7763a1b8606b61235ae07a7cb738470.jpg)
Elismerte a bűncselekmény elkövetését a tettes, akit három órán belül elfogtak az oroszlányi rendőrök.
Mindössze három órára volt szükségük az oroszlányi rendőröknek, hogy elfogják egy bűncselekmény gyanúsítottját. B. János egy oroszlányi hétvégi házba tört be, ahonnan elvitt egy számítógépet és egy monitort. A sértett 2014. március 9-én fedezte fel a bűncselekményt és azonnal feljelentést tett az Oroszlányi Rendőrkapitányságon. Miközben a nyomozók és a bűnügyi technikus a kisház körüli nyomokat rögzítette, addig a járőrök az Erőműi tó környékét ellenőrizték. Ekkor vettek észre két kerékpárt toló férfit. A biciklik csomagtartóit mindenféle tárgyakkal pakolták meg. Az egyik egy nagyobb ronggyal volt letakarva, de a formájáról így is látni lehetett, hogy az egy asztali számítógép képernyője. A járőrök megállították és igazoltatták a két férfit, majd átvizsgálták a kerékpáron vitt csomagokat. Azok között volt a sértettől eltulajdonított laptop is. A 44 éves oroszlányi B. Jánost és társát a rendőrök előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol B. János elismerte, egyedül követte el a bűncselekményt. Ellene – őrizetbe vétele mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte 72 órán belüli, gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását. A férfit 2014. március 12-én elítélte a bíróság.
Az elkövetőkről készült videó megtekinthető ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.