Hírek
2012. Október 03. 13:38, szerda | Helyi
Elhunyt édesanyja nyugdíjával csalt
Közel nyolc millió forintot vett fel jogosulatlanul elhunyt édesanyja után egy 59 éves tatai férfi, akit jelentős kárt okozó csalással gyanúsít a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.
A büntetőeljárást a napokban zárta le a Rendőrség és vádemelési javaslattal továbbította az Ügyészség felé.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2011. július 22-én tett feljelentés a Tatai Rendőrkapitányságon, miután észlelték, hogy a gyanúsított 1994. február 6-án elhunyt édesanyja után, annak elhalálozását nem jelentve, 17 éven át jogosulatlanul vette fel nyugdíját.
A férfi akkor vesztette el munkáját és két gyermekről kellett gondoskodnia. Mivel a nyugdíjat minden hónapban kivitte a postás, kapott a lehetőségen és felvette a pénzt annak ellenére, hogy tudta, nem volna szabad. Azt tervezte, ha anyagilag egyenesbe jön, bejelenti a szülő halálát és visszafizeti az addig felvett összeget. De teltek az évek és nem lett jobb a helyzet.
2011. júliusában azonban a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megtudta, hogy a nyugdíjra jogosult elhunyt és leállította a nyugdíj folyósítását, majd belső vizsgálatot indított. Így derült ki a 17 évig tartó csalás és az ez által okozott közel nyolc millió forintos kár.
Az 59 éves férfival szemben indított büntetőeljárást a Tatai Rendőrkapitányság lezárta és azt vádemelési javaslattal küldte meg az Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.