Hírek
2013. Augusztus 22. 14:41, csütörtök | Helyi
Előzetesben a bántalmazó, megverte volt élettársát és annak gyermekét
![Előzetesben a bántalmazó, megverte volt élettársát és annak gyermekét](/external/image_cache/3/e/0/3e0c6184a53be3c6f864676b1ce50a14.jpg)
2013. augusztus 19-én este fogták el a tatabányai rendőrök a 40 éves J. Józsefet, aki 2013. augusztus 16-án előzetes szóváltást követően bántalmazta volt élettársát én annak gyermekét.
A járőrök a belvárosban figyeltek fel J. Józsefre. Tudták, hogy a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki, ezért igazoltatni akarták. A férfi, amint meglátta a járőrautót, futásnak eredt. Nem jutott azonban messzire, az egyenruhások ugyanis néhány utcányira utolérték. A férfit elfogták és előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették. J. József nem most került először összeütközésbe a törvénnyel. 2013. augusztus 12-én hajnalban egy parkoló személygépkocsit próbált meg feltörni. Ekkor figyelt fel rá egy arra járó állampolgár, aki értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták a férfit. J. József ellen lopás vétség kísérlet, a bántalmazás miatt pedig súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A Tatabányai Járásbíróság 2013. augusztus 21-én elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.