Hírek
2014. Március 27. 08:45, csütörtök | Helyi
Elsősegélyből vizsgáztak a „SuliMoped”-esek Tatabányán
![Elsősegélyből vizsgáztak a „SuliMoped”-esek Tatabányán](/external/image_cache/5/c/f/5cfe1382cf51fe01a75ba7590c07ba01.jpg)
A programban résztvevő diákok a KRESZ vizsga után újabb megmérettetésen estek át.
Komárom-Esztergom megyében 2013 decemberében indult útjára a „SuliMoped” program, mely 2014. március 26-án újabb állomásához érkezett. Az Országos Rendőr-főkapitányság 2012-ben hirdette meg először a kezdeményezést, mellyel általános iskolás diákoknak biztosít ingyenes, a segéd-motorkerékpár vezetésére szóló jogosítvány megszerzésére irányuló képzést. A térítésmentes lehetőségre Komárom-Esztergom megyében több mint 50 diák jelentkezett, közülük választottak ki 2013 decemberében azt a 37 tanulót, akik egy KRESZ-teszten, valamint a motor-szimulátoron elért eredményeik alapján megkapták a programban való részvétel lehetőségét. A fiatalok közül 34-en az elméleti felkészítést követően sikeresen tették le a KRESZ vizsgát. Ők az elsősegély tanfolyammal folytatták a képzést.
Az ott elsajátított ismereteikről 2014. március 26-án adtak számot a Vöröskereszt Tatabányai Szervezetének vizsgaközpontjában. A vizsgázóknak be kellett mutatniuk a stabil oldalfekvést és az újraélesztést, majd ezt követően két elméleti kérdésre kellett választ adniuk. A diákok túlnyomó többsége eredményesen vette az akadályt, négy tanulónak azonban pótvizsgáznia kell, ha részt kíván venni a hamarosan induló gyakorlati képzésen. Az eredményes vizsgát tett diákok a napokban a rutin pályán folytatják a felkészülést. Ha ott is felkészültek lesznek, tudásukat a városi forgalomban is bizonyíthatják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.