Hírek
2013. Június 20. 13:21, csütörtök | Helyi
Épületenergetikai program Tatabányán
![Épületenergetikai program Tatabányán](/external/image_cache/6/1/2/612f3d4f3f25fae9b37d76f0062c4f39.jpg)
A tatabányai önkormányzat 116 millió forinttal támogatja azt a programot, melynek során a pályázatot benyújtó társasházak és lakásszövetkezeti házak épületenergetikai korszerűsítés megvalósítására vállalkoztak.
Ezt jelentette be az egyik újvárosi helyszínen Schmidt Csaba.
A polgármester elmondta, hogy a pályázatot benyújtó 19 lakóközösség mindegyike megkaphatja a támogatást, részben kamatmentes kölcsön, részben vissza nem térítendő támogatás formájában. Megtudtuk tőle azt is, hogy a beruházások összköltsége 270 millió forint.
A homlokzati hőszigetelés és zárófödém hő, - és vízszigetelések támogatására kizárólag akkor pályázhattak a közösségek, ha vállalták, hogy a költségosztós vagy a lakásonkénti, egyedi hőmennyiségmérővel történő fűtéskorszerűsítési feladatokat a szigetelésekkel párhuzamosan elvégezik, vagy ha a lakóközösség korábbi beruházásai révén azt már megvalósította.
Schmidt Csaba hangsúlyozta, hogy az elmúlt három év, 1000 lakást érintő fűtéskorszerűsítési adatai alapján elmondható, hogy a mostani beruházások tovább növelik az ott tapasztalt, lakásonkénti 30 százalékos az energetikai megtakarítást.
A Távfűtési Rendszert Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint a 19 épületben a lépcsőházak száma 41, a lakásoké 562, egyéb helyiségek, üzletek száma 22 darab. A kivitelezések pályáztatása elindult, a munkálatok júliusban elkezdődnek, s a tervek szerint még ebben az évben megvalósulhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.