Hírek
2015. Március 06. 10:19, péntek |
Helyi
Forrás: www.police.hu
Ezúttal arany volt, ami fénylett
![Ezúttal arany volt, ami fénylett](/external/image_cache/c/7/f/c7f4a02b921f23f38c5013e5e756a685.jpg)
R. Tibort még a bűncselekmény elkövetésének napján elfogták a rendőrök.
A tatabányai családi ház egyik ablaküvegét törte be a 42 éves tatabányai férfi 2015. március 4-én, az ingatlanból pedig arany ékszereket tulajdonított el több százezer forint értékben. A gyanúsítottat még aznap elfogták a rendőrök, a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, tudta, hogy a tulajdonos aznap nincs otthon, így nyugodtan tudta átkutatni a szekrényeket. Miután megtalálta az értékeket, távozott. A buszvégállomásra ment, ahol némi pénz ellenében megkért egy számára ismeretlen férfit, adja el az ékszereket egy közeli zálogházban. Értékének a töredékét kapta érte, de a pénz így is elegendő volt ahhoz, hogy abból a gyanúsított vásároljon magának egy telefont és még maradt is a bankókból. R. Józsefet 2015. március 5-én egy másik bűncselekmény helyszínén is kihallgatták a nyomozók. Egy alkalmi lopásban való segédkezését ismerte el a rendőröknek, melyet Tatán követett el társával.
R. Józsefet a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.
Képünk illusztráció!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 22. 08:00, hétfő | Belföld
A héten kissé mérséklődik a hőség
A jövő héten kissé mérséklődik a hőség, kedden-szerdán felhősebb, a hét végére naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.