Hírek
2013. Április 04. 09:21, csütörtök | Helyi
Fehér por az autóban
![Fehér por az autóban](/external/image_cache/0/b/4/0b419aa6bc56131629b688b05513dba0.jpg)
Fehér port és szárított növényt találtak a rendőrök abban a személygépkocsiban, melyet 2013. április 3-án vontak ellenőrzés alá Tatabánya belvárosában.
„Üzletkötés” közben fogták el a nyomozók a 19 éves R. Richárdot és a 20 éves L. Krisztiánt, valamint 25 éves vásárlójukat.
A jármű és a benne ülők ruházatának átvizsgálása során több csomag fehér port és ismeretlen eredetű szárított növényi származékot foglaltak le a rendőrök. A három fiatal férfit a nyomozók előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol mindhármukkal szemben kábítószer-gyorsteszt alkalmaztak. A „terjesztők” esetében nem jelzett az eszköz, a „vásárló” esetében viszont pozitív eredményt mutatott. Ellene – szabadlábon hagyása mellett – visszaélés kábítószerrel vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A 19 éves R. Richárdot és a 20 éves L. Krisztiánt gyanusítotti kihallgatását követően szabadon engedték, de ellenük visszaélés új pszichoaktív anyaggal bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 18:46, kedd | Helyi
Kézilabda-EL
Férfi kézilabda Európa-liga - A címvédő Flensburggal is azonos csoportban a Tatabánya
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.