Hírek
2014. November 21. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Felkészültek a télre
![Felkészültek a télre](/external/image_cache/5/7/3/573a8a3adb25b93bcfc75105d5c3f593.jpg)
A tavalyihoz képest javulást tapasztaltam a téli időjárási viszonyokra, a városi utak és járdák tisztítására, síkosság-mentesítésére való felkészülésben az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt.-nél– mondta el Schmidt Csaba a szolgáltatónál tett látogatásakor. A polgármester hozzátette: ebben szerepet játszhatott a cég új tulajdonosa is.– Az önkormányzat az elkövetkező időkben is folyamosan és hatékonyan ellenőrizni fogja a szolgáltatót, hogy ne fordulhassanak elő olyan hibák, mint a tavalyi évben – hangsúlyozta Schmidt Csaba. A polgármestert a téli felkészülésről Gíber Erzsébet, az NHSZ Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta. A vállalati vezető elmondta: a téli üzemeltetés november 15-én kezdődött, a szolgáltató szakemberei azóta egy ügyeleti vezetővel és három sofőrrel folyamatos ügyeletet tartanak.
A téli időszakban összesen tizenhét ügyeletes áll készenlétben, a cég hat nagy és három kisebb autóval tudja tisztítani a havas, jeges utakat. Újdonság, hogy a hat nagy járműből ötnél lehetővé tették a kalcium-kloridos síkosság-mentesítést is. Erre nagy hidegben, száraz és szeles időben lehet szükség, ha az erős szél a sót lefújja az útról. Az információk hatékony átadása és a tapasztalatcsere érdekében az NHSZ napi kapcsolatban van a Magyar Közúttal. A vállalat a járdák és buszmegállók tisztítására három alvállalkozót foglalkoztat. A vállalat vezérigazgatója hangsúlyozta: mindent meg fognak tenni a hatékony és gyors munkavégzés érdekében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 23. 08:21, kedd | Belföld
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg
Július közepén kilenc nap alatt 22 országos és fővárosi melegrekord dőlt meg, ebből 13 hajnali melegrekord volt.