Hírek
2012. Május 14. 10:16, hétfő |
Helyi
Forrás: www.tatabanya.hu
Gála a járdáért
![Gála a járdáért](/external/image_cache/0/9/f/09feb3e3bcc18151e4a7da17afbe2899.jpg)
Minden évben rendeznek családi és sport napot a dózsakerti Arany János Óvodában, de az idei különleges volt.
Az intézmény pályázati úton a Fő tér felszedett, de jóállapotú térköveiből 400 négyzetmétert kapott udvarának felújítására.A térkőburkolás munkálatainak fedezetét igyekezett előteremteni a mostani rendezvény is, mint ahogy korábban a szülői munkaközösség szervezésében megvalósított gálaműsor, vagy játékos sportverseny. Az eseményekre szóló belépőjegyek ára jelentette a beruházás támogatását. Dr. Kancz Csaba alpolgármester a járdagálán elmondta, hogy példás az itt működő szülői-nevelői összefogás. Megígérte, segít olyan vállalkozót találni, aki kedvező áron végzi el majd a munkát. Dr. Partali László, képviselő körzeti fejlesztési keretéből másfél millió forinttal járult hozzá a térkőburkolat tervezett lerakásához. Wágner Emíliától, az óvoda vezetőjétől megtudtuk, hogy a gála bevétele 225 ezer forint volt, ami nagy mértékben segíti az új járda elkészülését. A jótékonykodási akció alkalmával adták át idén is az Arany Szív elismeréseket, amelyeket ezúttal Lincmayer Csilla, Tihanyi Sándor és Bátky Renáta vehettek át, átlagon felül végzett közösségi munkájuk elismeréseként.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.